A Vivicitta utáni hétvégén repülőre szálltam, ugyanis volt egy szakmai kiruccanásom az Egyesült Államokba, amit megnyújtottunk pár kirándulós nappal, így összesen 12 napig voltam távol. Közben közelgett a június eleji Aldi Futógála is, ami évek óta fontos verseny a számomra, így beszéltük Sanyosszal, hogy kint is gőzerővel fog menni a futás, nyugodtan írja a tervet. Emlékszem, még mondtam is neki, milyen jó lesz hogy most “csak” a kinti kurzusra kell fókuszálnom és nem lesz más…
Már tavaly megfogalmazódott bennem, hogy Dorkával váltózhatnánk valamelyik nagyobb versenyen, aztán az őszi visszérműtétem kicsit parkolópályára tette az ötletet. A tavaszi Vivicitta viszont jó alkalomnak ígérkezett, úgyhogy felvetettem Dorkának, hogy mi lenne ha párban indulnánk félmaratonon és nagy örömömre igent mondott 🙂 Az NN City Run után igazából repült az idő, és el is jött a verseny hete, ahol pár On Running cipőt is leteszteltem 1-1 lazább futás erejéig (a konditermes fotón a CloudMonstert láthatjátok,…
Kicsit megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, úgyhogy nem júniusban kalandoztunk a téli csodaországban, hanem még április elején, az NN City Run után döntöttünk úgy Tibivel, hogy kihasználjuk a húsvéti hosszú hétvégét és Zakopanébe utazunk, hogy töltődjünk kicsit. Én már 2020-ban jártam ott a lányokkal és tudtam hogy csodálatos hely, ahová mindenképpen szeretnék visszatérni – igazából már tavaly nyáron is tervben volt a kiutazás, de akkor az időjárás átírta a dolgokat. A körülmények most egészen másak voltak,…
Avagy a verseny, ahol minden összejött 🙂 …de ne szaladjunk ennyire előre… Továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy félmaratoni versenyzésen a kevesebb néha több, így január közepe után április elején álltam újra rajthoz ezen a távon az NN City Run-on. Jól mentek az edzéseim a versenyt megelőző hetekben és az alapozás után már elkezdtük a gyorsítást is, így szerettem volna javítani a bécsi időeredményemen. Emellett pozitívumnak könyveltem el, hogy a múltkori KEK Run-nal ellentétben…
Az évindító bécsi félmaraton után a KEK Run-t céloztam meg, ugyanis a tavalyi pozitív tapasztalatok után gondoltam, egy jó felmérő lehet megnézni, mennyi maradt a gyorsaságomból. Akkor a rehab utáni első tesztversenyként “csak” 5.5 km-en indultam, de most egyértelmű volt, hogy a hosszabb, 10 km-es távot választom. Mivel itt is ugyanazon az 1.1 km-es karikán kellett köröznünk, tudtam hogy mentálisan is lesz plusz kihívás, bár az alapozás alatt kaptam bőven a monotonitásból és nem viseltem…
A január mindkettőnknek kicsit hajtósra sikerült, így nagyon vártuk a február elejét, ugyanis egy hosszú hétvége erejéig Olaszországba utaztunk 🙂 Az útiterv nyomokban tartalmazott átfedést a tavalyi csajos kiruccanással, mi is Milánóba repültünk, de az első estét ott is töltöttük, hogy másnap egy ottani városnézéssel indítsuk a napot. Ezt követően Lecco felé vettük az irányt, ugyanis a hátralévő két napban a Comói-tó körül terveztünk cirkálni. A hűvös időre való tekintettel a biciklizést elvetettük és autóval…
Alapvetően félmaratonistának tartom magam, ami kívülről nézve lehet furcsa lehet, hiszen nem indulok túl gyakran az említett versenyszámon. Ennek a nagyon egyszerű oka az, hogy amennyire szeretem, annyira tisztelem is a távot, úgyhogy a kevesebb néha több elvet képviselem. Másrészt, a hosszabb távok inkább ősszel-télen-tavasszal kerülnek előtérbe, míg nyáron a gyorsulás, a dinamikusabb futások, így pedig a rövidebb távok és az összetett versenyszámok dominálnak. Sajnos az elmúlt két évben mindig ősszel sikerült lesérülnöm és jóformán…
