NN City Run

Avagy a verseny, ahol minden összejött 🙂 …de ne szaladjunk ennyire előre… Továbbra is fenntartom azt az álláspontomat, hogy félmaratoni versenyzésen a kevesebb néha több, így január közepe után április elején álltam újra rajthoz ezen a távon az NN City Run-on. Jól mentek az edzéseim a versenyt megelőző hetekben és az alapozás után már elkezdtük a gyorsítást is, így szerettem volna javítani a bécsi időeredményemen. Emellett pozitívumnak könyveltem el, hogy a múltkori KEK Run-nal ellentétben…

View Post

III. KEK Run

Az évindító bécsi félmaraton után a KEK Run-t céloztam meg, ugyanis a tavalyi pozitív tapasztalatok után gondoltam, egy jó felmérő lehet megnézni, mennyi maradt a gyorsaságomból. Akkor a rehab utáni első tesztversenyként “csak” 5.5 km-en indultam, de most egyértelmű volt, hogy a hosszabb, 10 km-es távot választom. Mivel itt is ugyanazon az 1.1 km-es karikán kellett köröznünk, tudtam hogy mentálisan is lesz plusz kihívás, bár az alapozás alatt kaptam bőven a monotonitásból és nem viseltem…

View Post

Snapshots from Lombardy

A január mindkettőnknek kicsit hajtósra sikerült, így nagyon vártuk a február elejét, ugyanis egy hosszú hétvége erejéig Olaszországba utaztunk 🙂 Az útiterv nyomokban tartalmazott átfedést a tavalyi csajos kiruccanással, mi is Milánóba repültünk, de az első estét ott is töltöttük, hogy másnap egy ottani városnézéssel indítsuk a napot. Ezt követően Lecco felé vettük az irányt, ugyanis a hátralévő két napban a Comói-tó körül terveztünk cirkálni. A hűvös időre való tekintettel a biciklizést elvetettük és autóval…

View Post

1. Eisbarlauf – HM completed with a new PR :)

Alapvetően félmaratonistának tartom magam, ami kívülről nézve lehet furcsa lehet, hiszen nem indulok túl gyakran az említett versenyszámon. Ennek a nagyon egyszerű oka az, hogy amennyire szeretem, annyira tisztelem is a távot, úgyhogy a kevesebb néha több elvet képviselem. Másrészt, a hosszabb távok inkább ősszel-télen-tavasszal kerülnek előtérbe, míg nyáron a gyorsulás, a dinamikusabb futások, így pedig a rövidebb távok és az összetett versenyszámok dominálnak. Sajnos az elmúlt két évben mindig ősszel sikerült lesérülnöm és jóformán…

View Post

Bye 2022, hello 2023: A fresh outlook with many lessons learned

Mivel a születésnapom közel esik az év végéhez, általában addigra már túl vagyok a számvetésen, most viszont sűrűbbre sikerült a két ünnep közötti időszak, így pont a születésnapomon jutottam el odáig, hogy szokásomhoz híven eltöltsek pár csendes órát az Éviránytű társaságában. 2022 elég nehezen indult és őszintén szólva fogalmam sem volt arról, hogy évközben milyen irányt fog venni az életem, azt viszont tudtam, hogy biztosan fordulatok elé fogok nézni. Ha visszagondolok az egy évvel ezelőtti állapotokra,…

View Post

Transylvanian gems

Még augusztus végén, a visszérproblémák előtt jártuk meg Erdélyt, és habár mindketten készültünk edzőcuccal, végül elég sűrű lett program. Úgyhogy kilométerek helyett inkább élményeket gyűjtöttem, a kedvenc helyeimről pedig hoztam egy listát Nektek 🙂 Transzfogarasi út: a bázis Bukarest volt – ugyanis az egész út apropója az volt, hogy kísérők voltunk egy ottani testépítő versenyre – viszont mi ketten alapból nem terveztünk sok időt tölteni a fővárosban. A Transzfogarasi út az én kívánságom volt, ugyanis…

View Post

Hello, Rehab 2.0

Az utóbbi hónapok elég csendesen teltek – legalábbis itt a blogon, egyébként elég eseménydús időszakon vagyok túl, nem csak a versenyzést illetően. De őszinte leszek, vagy megosztottam más platformon a mondanivalómat és feleslegesnek tartottam ismételni magam, vagy nem éreztem magamban a késztetést arra, hogy billentyűzetet ragadjak hosszabb bejegyzésekhez, márpedig ide kényszerből nem kerül ki semmi, ezt rég megfogadtam 🙂 Úgy tűnik, az élet mindig tartogat meglepetéseket, nekem pedig abból kell vizsgáznom, hogy helyén kezeljem a…

View Post