Alapvetően félmaratonistának tartom magam, ami kívülről nézve lehet furcsa lehet, hiszen nem indulok túl gyakran az említett versenyszámon. Ennek a nagyon egyszerű oka az, hogy amennyire szeretem, annyira tisztelem is a távot, úgyhogy a kevesebb néha több elvet képviselem. Másrészt, a hosszabb távok inkább ősszel-télen-tavasszal kerülnek előtérbe, míg nyáron a gyorsulás, a dinamikusabb futások, így pedig a rövidebb távok és az összetett versenyszámok dominálnak. Sajnos az elmúlt két évben mindig ősszel sikerült lesérülnöm és jóformán az egész őszi-téli szezon kimaradt, ezzel pedig ugrottak a félmaratonok is 🙁
Mivel a 2021-es Gletscher Marathon volt az utolsó FM megmérettetésem, tavaly már nagyon érett bennem a gondolat, hogy ideje lenne futnom egy jót és persze kíváncsi voltam arra is, hogy a fejlődésem a rövidebb távok mellett itt hogyan mutatkozik meg. Aztán jött a visszérműtét ősszel, amiből hálistennek meglepően gyorsan sikerült felépülnöm, úgyhogy nagy lelkesedéssel megterveztem, hogy decemberben futok egy felmérő félmaratont, majd a 2020-as pozitív emlékek után ismét megmérettetem magam a Zúzmarán 🙂
Aztán 2/2 terv borult, amikor is a Zúzmarát a nevezésem után két nappal a jelenlegi energiaválságra hivatkozva lemondták, majd a december elejére tervezett váci Mikulásfutást is el kellett engednem, ugyanis egy vírusos betegségnek köszönhetően olyan szinten kidőltünk, hogy a létezés is nehéz volt és a futás gondolata is fájdalmat okozott.
Decemberben szépen kerestem a versenyeket januárra (és a motivációmat), majd szembejött velem a bécsi Eisbarlauf, ráadásul pont január 15-re, amikor a Zúzmara is lett volna! Volt egy jó megérzésem, úgyhogy meg is kértem Tibit hogy menjünk el 🙂
Ami a felkészülésemet illeti, inkább mentálisan próbáltam magam ráhangolni a dolgokra. Edzések tekintetében most úgyis alapozunk, ami lendületesebb állóképességi futásokat jelent, tudtam hogy ez pont jó lesz. Nagyon jókat futottam a résztávos edzéseken, a verseny előtt egy héttel pedig végre felavattam Tibi karácsonyi ajándékát (egy Alphafly-t :))) és olyan tempófutást abszolváltam, amit én magam is nehezen hittem el (sajnos a mosolyom nem volt teljesen őszinte, mikor láttam, hogy ez a futás lehet egy lábkörmömbe fog kerülni). A verseny hetén leginkább csak vigyáztam magamra mert tudtam, hogy nem fog jól érinteni, ha valami bagatell dolog miatt nem tudok versenyezni, a december eleji hirtelen lebetegedésből kiindulva pedig csak az ominózus héten mertem benevezni 😀
A verseny előtti nap utaztunk és mivel terveztünk egy parndorfi kitérőt, tudtam hogy csak este fogunk a szállásra érni, így inkább indulás előtt átmozgattam reggel (újabban nagyon nem szeretek sötétben futni, így igyekszem elkerülni ha van rá módom). Estére mondjuk picit bedurrant a bal farizmom, valószínűleg elaludtam/elültem, biztos hogy nem edzés miatt volt, mint írtam, eléggé visszafogtam magam a napokban 😀 A krémek és a masszázs ellenére még reggel, a verseny napján is éreztem, bár hálistennek azért nem volt aggasztó, tudtam hogy nem fogja befolyásolni a futásomat.
7-8 fokot és felhős, de száraz időt jósoltak, amit több mint ideálisnak tartottam, így kicsit meglepődtem, mikor az ablakon kinézve láttam, hogy szakad az eső, de szerencsére csendesedett, mire kiértünk a Praterhez. Igazából minden teljesen jó volt, időben ott voltunk, teljesen nyugodtan be tudtam melegíteni, láttam hogy jó lesz a pálya (már amennyit láttam belőle), szóval “csak” vártam a rajtot 🙂 Három 7 km-es kört kellett teljesítenünk (vagyis az utolsó egy picit hosszabb volt, hogy meglegyen a 21.1 km), és habár nem voltak rajtzónák, az osztrákokra nem volt jellemző a tolakodás, így gond nélkül előre tudtam menni hogy jó pozícióból kapjam el a rajtot. A többieknek mondtam, hogy ne álljanak végig kint az esőben, de megkértem Tibit, hogy az első kört várja meg és amikor elfutok, mondja meg, hanyadik vagyok a kék rajtszámos nők közül 😀
Tudtam, hogy az első kör arról fog szólni, hogy visszafogjam magam és bekalibráljam a 4:15/km körüli tempót, úgyhogy mantráztam is szépen, hogy nyugi van (főleg mikor 3:57 és 4:07 lett az első 2 km úgy, hogy egyébként azt éreztem, az égvilágon semmit nem csinálok :D), elég lesz majd a végén szaggatni, feltéve ha marad bennem erő 😀 4.5 km körül volt egy fordító, ahol láttam hogy a saját mezőnyömből senki nem jött még visszafelé előttem és azt is, hogy körülbelül 200 m előnyöm van a második helyen futó lány előtt. Előbbit Tibi meg is erősítette az első kör végén, úgyhogy tudtam, innentől kezdve “csak” tartani kell a tempót és a helyezést 😀 Azt még nem írtam, hogy egy 1:30:00 alatti teljesítés volt a célom, amit innentől kezdve reálisnak is láttam, feltéve hogy végig bírom. A második kör is lement teljes nyugalomban, itt már nyilván jobban megéreztem hogy mi történik, de nem volt semmiféle mélypont vagy nehézség. Elkaptam egy férfibolyt, akik 14 km-t futottak és úgy láttam, nekem való tempót mennek, nem volt azért rossz, hogy volt kivel futnom. A fordítónál láttam, hogy az előnyömet szinte duplájára növeltem, ami azért jól esett, az már kevésbé hogy a srácok kiszálltak a kör végén, így magamra maradtam. Mondtam is magamnak, hogy na most kell megmutatni, mi maradt, bár 15-16 km környékén éreztem egy minimál hasfájást, hálistennek ezen hamar túllendültem és már csak azt realizáltam, hogy 18.5 km-nél járok (Mi van??? Már ennyit lefutottam? Mindjárt vége!!! :D). 19 km-nél kezdtem el igazán csapatni, a szembejövők (akik közül sokan még csak a második körüket futották) biztattak, tapsoltak meg mondogatták németesen, hogy “Super!”, ez jól esett a kis lelkemnek 🙂 Sikerült az utolsó 2 kilit 4:06-ra és 3:57-re behúzni, és 1:29:05-ös összidővel célbaérni, ezáltal teljesen hozni a várakozásokat 🙂
Aminek a legjobban örültem, az az, hogy minden jól alakult és nehézségek, fájdalom és mélypontok nélkül sikerült végigvinni az egészet 🙂 A díjátadón mondjuk meglepett, hogy a korosztályos díjazás mellett az abszolút eredmények méltatása teljesen kimaradt, de ez legyen a legnagyobb baj 🙂
Verseny utáni töltésnek a Wiener Snitzel helyett maradt a szokásos lángos, este pedig egy kis regeneráló hengerezés, nyújtás és szauna volt a program a győri Cutlerben, amíg a többiek leedzettek 😀
Összességében nagyon jó kis verseny volt ez, korrekt szervezéssel és lebonyolítással, jól futható pályával. Tényleg régóta szerettem volna már futni egy félmaratont és jól jött egy visszaigazolás is a formámról. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szorított értem akár a helyszínen, akár itthonról, és a sok kedves üzenetet is a verseny után, nagyon jól esik a támogatásotok! 🙂
