III. KEK Run

Az évindító bécsi félmaraton után a KEK Run-t céloztam meg, ugyanis a tavalyi pozitív tapasztalatok után gondoltam, egy jó felmérő lehet megnézni, mennyi maradt a gyorsaságomból. Akkor a rehab utáni első tesztversenyként “csak” 5.5 km-en indultam, de most egyértelmű volt, hogy a hosszabb, 10 km-es távot választom. Mivel itt is ugyanazon az 1.1 km-es karikán kellett köröznünk, tudtam hogy mentálisan is lesz plusz kihívás, bár az alapozás alatt kaptam bőven a monotonitásból és nem viseltem rosszul, így elméletben nem tűnt veszélyesnek a helyzet. Azt is éreztem, hogy jó esélyem van megfutni a tavaly májusban futott egyéni csúcsomat (39:52), bár a verseny előtti 1-2 hetet beárnyékolta egy cömbtövi fájdalom, ami az elején különösen aggasztó volt, majd miután sikerült megfejteni az okát, javult a helyzet, de még nem sikerült 100%-osan helyre rakni. Emellett sajnos az utóbbi időben komolyan foglalkoztatnak bizonyos dolgok, aminek köszönhetően elég hullámzó a lelkiállapotom, a verseny hetén egy rosszabb napom szinte sírással telt 🙁 Úgyhogy voltam már jobb passzban is, de úgy voltam vele hogy ilyen időszakok is vannak, meg kell nézni hogy ebből mit tudunk kihozni.
Az időjárással szerencsénk volt, a melegítésem is rendben volt, az első 5 km pedig várakozáson felül ment, igyekeztem tartalékolni és nem menni mint egy őrült még akkor sem, ha vitt volna a lábam. 10 km hosszú tud lenni, úgyhogy 6-7 km-nél akartam elgondolkodni azon, hogy van-e erőm csapatni (de akkor már inkább a túlélésért szoktam küzdeni :D) Sajnos pont akkorra történt meg, hogy az előttem futók nagyon elmentek, a mögöttem lévők pedig nagyon lemaradtak, így egyedül kellett küzdenem a rekeszizmommal és az egyre erősödő szembeszéllel. Hálistennek azt végig láttam, hogy ez jó kis PB lesz így nem kellene nagyon elhagyni magam, végül 39:18-nál futottam be, ami a második helyre volt elég aznap 🙂 Nagyon örülök az időnek és annak, hogy több, kevésbé ideális körülmény ellenére sikerült ezt produkálni 🙂 Szerintem ebben lesz még több idén, de majd elválik ha eljön az ideje 🙂

Share:

Leave a Reply

Your email address will not be published.