Már tavaly megfogalmazódott bennem, hogy Dorkával váltózhatnánk valamelyik nagyobb versenyen, aztán az őszi visszérműtétem kicsit parkolópályára tette az ötletet. A tavaszi Vivicitta viszont jó alkalomnak ígérkezett, úgyhogy felvetettem Dorkának, hogy mi lenne ha párban indulnánk félmaratonon és nagy örömömre igent mondott 🙂 Az NN City Run után igazából repült az idő, és el is jött a verseny hete, ahol pár On Running cipőt is leteszteltem 1-1 lazább futás erejéig (a konditermes fotón a CloudMonstert láthatjátok, egyébként ő vált be a legjobban.) Azt tudtam, hogy a KEK Run óta sikerült csiszolni a formán és valószínűleg gyorsabb leszek mint akkor, valamint hangulatilag is rendkívül jó passzban voltam a héten. Mivel két napos volt a rendezvény, szombaton is kilátogattam a Margitszigetre, egyrészt átvettük a rajtszámot és egyeztettünk a vasárnapról Dorkával, illetve megnéztem a 7 km-es futam befutóját is, aminek köszönhetően egyébként jó kis versenyhangulatba is kerültem 😛
Vasárnap reggel outfit fotókat cseréltünk Dorkával, ugyanis már nem találkoztunk, mivel mi egyből a váltópontra mentünk Tibivel, ahol gyorsan neki is álltam a melegítésnek. Sajnos itt nem segített rajtam a BSI-től kapott VIP karszalag, úgyhogy mivel nem akartam bunkó lenni és előre tolakodni, csak imádkozni tudtam hogy haladjon a sor a mosdó előtt, ugyanis az online rajtszámkövetésnek köszönhetően láttam, hogy Dorka perceken belül a váltóponton van és showtime lesz 😛 Ilyenkor egyébként mindig nagyobb az izgalom, ugyanis fix rajt helyett figyelni kell a melegítés és egyéb teendők megfelelő időzítésére, meg is kaptam utána hogy nagy feszületben voltam a rajt előtt… (ami szerintem nem igaz, de tény hogy a szokásosnál jobban izgultam :D) Dorka meg is érkezett a váltópontra, úgyhogy gyorsan átvettem a rajtszámot, óra indít majd kezdődhetett a csapatás, miközben próbáltam magamon összecsatolni a rajtszámtartó övet (ez a művelet 3:30-as tempó mellett nehezebb mint amilyennek tűnik) 😀 Női váltó nem futott be előttünk és fogalmam sem volt róla, hogy mennyivel van mögöttünk a második csapat, de őszintén szólva nem is érdekelt. Csak futottam, ahogy jónak éreztem a tempót, az elején természetesen ésszel, hogy ne fussam el magam. Hálistennek most is volt társaságom, ugyanis a félmaratoni mezőnyből jópár férfi volt a pályán, úgyhogy örültem hogy van kivel menni. Sokuk mellett el is mentem, amin meg is lepődtek és kérdezték is halálra várt arccal hogy félmaratont futok-e, de megnyugtattam őket hogy “csak” 12 km-t váltóban és nemrég szálltam versenybe 😀 Szurkolást is kaptunk bőven, és miután 5 km környékén megfogtam az addig előttem lévő vegyes váltós lányt, sok ponton “Te vagy az első nőőőő!” ovációval fogadtak, ami azért elég jól esett (bár a rajtszámomon láthatták, hogy váltót futok és nem egyénit, ezek szerint nem vett el az értékből :)) Egészen 10.5 km-ig szinte repültem, fel sem fogtam hogy milyen tempót diktálok, csak meglepődtem hogy mindjárt célba is érek és realizáltam hogy giga PB-m van 10 km-n 🙂 Az utolsó előtti km-re mondjuk kellett tartogatni az erőt, ugyanis itt ráfordultunk a szembeszélre és mellette egy jó kis emelkedőt is kaptunk felfelé az Árpád-hídra. Itt azért nem volt őszinte a mosolyom, de a mellettem futók halálhörgéséből úgy tűnt, ők is jobban örülnének a sík pályának így a végén 😀 A célig viszont lehetett csapatni az utolsó pár száz métert, ezt meg is tettem és beleadva ami maradt, 1:21:51-gyel futottam át a célkapun, mi a sz*r 😀 😀 😀 (Tibinek azt mondtam reggel, hogy nagyon örülnék, ha 1:24:00-1:25:00 körül beérnénk :P)
Az órám szerint 12.27 km, 3:43/km-es átlaggal, de a Lánchídnál az alagútban valami nagyon félrement, 3:50/km körül van a reális tempó, de azzal is végtelenül elégedett vagyok, úgyhogy maradhat 🙂
A befutócsomag begyűjtése után megkerestük egymást a többiekkel, majd egy gyors cipőcsere után mennünk is kellett az eredményhirdetésre. A levezetés már nyögvenyelősen ment a lábaimnak, úgyhogy végül a taxizást választottuk a váltóponton maradt autónkért, ugyanis mondtam Tibinek hogy az időegységre jutó lábkapacitásomat maximálisan kihasználtam és az ülésen kívül minden is megvisel (a fekvés akkor még nem volt opció) 😀
Otthon azért sikerült összekapni magam és még Gödöllőre is kiugrottunk a Napolizzába, ahol természetesen a kedvenc szarvasgombás pizzámat választottam, mint verseny utáni treat-et 🙂
Nagyon köszönöm mindenkinek a szurkolást és a biztatást, hihetetlenül jól esett minden kedves szó a pálya széléről verseny közben <3
