Quarantine Q&A

Az elmúlt hetekben sok kérdést kaptam a karanténra és az új helyzetre vonatkozóan, legyen szó a munkámról, az edzéseimről, a versenyekről, diétáról és hasonlókról. Úgy döntöttem, inkább itt a blogon válaszolok rájuk, úgyhogy fogadjátok szeretettel az első karantén kérdezz-felelek bejegyzést 🙂

Hogy bírod a bizonytalanságot? (Hogy nem tudni meddig tart ez)
Ami azt illeti, eddig teljesen jól. Nyilván nekem is sok tervem meghiúsult a közeljövőre nézve (utazások, versenyek), de több dologban is szerencsésnek tartom magam: egyrészt a munkavégzésemre nincs hatással a helyzet, illetve mivel főleg szabadtéri edzéseim vannak, az edzéstervem sem sérült a helyzet miatt. Ha ezt a kettőt elvennék tőlem, biztosan frusztrált lennék, így viszont nincs nagyon szignifikáns változás, ami negatívan érintene. Persze jó lenne tudni, meddig fog tartani ez az állapot, de egyelőre nem panaszkodom.

Mit csinálnál ha valakivel – aki számodra fontos – véget érne a beszélgetés?
Ha kölcsönösen fontosak vagyunk egymásnak, akkor nem érne véget 🙂 Ha valakivel, aki nekem nagyon fontos, megcsappanna a kommunikáció, először megpróbálnám kideríteni az okát és a magam részéről mindent megtenni, hogy megoldjuk a helyzetet. De ha úgy látom, hogy ezt csak én akarom, akkor előbb vagy utóbb elengedném a dolgot, bármennyire nehéz is 🙁

Ha ennek vége, jössz a Kékes Csúcsfutásra?
Nem hiszem, most más terveim vannak 🙂 Rövidebb (10 km), de gyorsabb versenyek, bicikli, triatlon… Habár sokat futok most terepen, durva szintes pályán talán ősszel – télen versenyeznék…

Mivel csendesíted el az elméd ha nagyon kiborulsz?
Nagyon kiborulni nem szoktam 😀 A legrosszabb inkább az, mikor ürességet és céltalanságot érzek (ilyen ritkán van, épp ezért súlyos a helyzet, ha eljutok odáig…). Egyébként helyzettől függ, ha kisebb a baj, akkor néha simán kialszom 🙂 Van, hogy az segít, ha edzek egy durvábbat, vagy eltöltök egy napot a természetben. Extrém esetekben több napra elvonulok valami nyugalmas helyre teljesen egyedül és a telefonomat is kikapcsolom.

Milyen terepfutócipőt használsz és ajánlasz?
Nem olyan régóta futok terepen, úgyhogy én is csak mostanában ruháztam be egy terepcipőre 🙂 (Asics Gel Sonoma 4). Eddig jól bírja a strapát, úgyhogy meg vagyok elégedve vele (leszámítva azt, hogy kicsit feltörte a lábam, de be kell járatni…))

Hogyan tudod ilyen jól beosztani az időd, hogy mindenre jut (sport, munka, tanulás)?
Az alapvető filozófiám az, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné hogy legyen. Ha valami/valaki fontos, akkor úgy alakítom a dolgaimat, hogy legyen rá időm, bármennyi teendőm is van aznap. Ha reggel van edzésem, lehet később kezdem a munkát de tovább bent maradok, ha pedig találkozóim vannak, akkor van, hogy késő este takarítok vagy főzök meg másnapra. Egyébként szerintem minél több dolga van valakinek (ezáltal kevesebb ideje), annál jobban megtanulja prioritizálni a teendőket és hatékonyan beosztani az idejét. A saját helyzetemre visszatérve: általában végiggondolom, hogy mennyi mindent terveztem be az adott napra, és annak megfelelően ha úgy van, korábban kelek és minden feladatomat úgy működtetem, hogy frusztráció nélkül beleférjen minden az időmbe.

Hogy érintenek az elhalasztott futóversenyek?
A versenyek hiányának nyilván nem örülök, de egyelőre nem frusztrál nagyon, hiszen egyrészt idén már három jelentős és sikeres versenyen is túl vagyok, másrészt a mozgás és a sport szeretete nálam alapvető és versenyzéstől függetlenül az életem része 🙂 Ettől függetlenül az edzéstervemet eddig maximálisan tartom, hiszen futni továbbra is járok szigorúan egyedül vagy maximum egy fő társaságában, illetve a keresztedzéseimet is meg tudom oldani. Úgy fogom fel ezt az átmeneti helyzetet, mint egy meghosszabbított alapozási időszakot, igyekszem fejleszteni az állóképességemen és az erőnlétemen.

Te milyen pozitívumokat látsz a karantén időszakban?
Az utóbbi hetekben sokan átértékeltek pár dolgot az életükben: mik azok a dolgok, amikről azt hittük, létfontossású, de kiderült hogy nem azok? Mik azok, amit hatékonyabban, okosabban, produktívabban lehet csinálni? Van olyan, amivel nem foglalkoztunk eleget vagy nem becsültük, most pedig kiderült, mennyire fontos? Nagyon nagy tanulópénz az emberiségnek ez az időszak, főleg mentálisan, ugyanis én azt látom, rengetegen küzdenek az egójukkal és egy ilyen stresszhelyzetben derül ki, ki milyen ember is valójában. Jó esetben mindenki átértékeli a dolgokat és kicsit jobb emberként kezdheti újra.

Te hogy éled meg a zártabb élet kihívásait?
Egyelőre teljes mértékben sikerült megőriznem a nyugalmamat. Úgyanúgy teszem a dolgaimat, fontosnak tartom hogy fenntartsam a napi rendszert és rutint ebben a felborult helyzetben is. Munka szempontjából a helyzet változatlan, ráadásul a gyógyszeriparban most kifejezetten zajlik az élet. Emellett a home office-ban is van tapasztalatom, így az itthoni munkavégzési rutinom is kialakult. A magam oldaláról eddig teljesen rendben vagyok lelkileg, próbálom pozitív oldalról szemlélni a dolgokat, maximálisan alkalmazkodni a kialakult helyzethez, és a jelenlegi állapotból kihozni a legtöbbet. A családommal és barátaimmal ugyanúgy kommunikálok, így egyelőre nálam nem történt olyan szignifikáns változás a karantén miatt, ami megviselne pszichésen.

Mennyire figyelsz a táplálkozásodra?
A táplálkozásomban sincs változás, alapból sokat főzök magamra, és mivel viszonylag nyugodt vagyok, nincsenek stresszevéseim. Abszolút nem kívánom a szemét kaját, illetve ahogy már írtam, az itthoni munkához is hozzá vagyok szokva és mivel bőven van mit csinálnom, nem hűtőnyitogatással telnek az itthoni órák. Vannak napok, mikor kicsit megengedőbb vagyok, bár mostanában egyébként sem vonok meg semmit magamtól. Az viszont kifejezetten taszít, mikor a sportoló társaimnál azt látom, hogy a versenyek hiánya miatt “most már minden mindegy” alapon elengedik magukat, és kifejezetten kommunikálják is kifelé, hogy innentől kezdve lehet szemetet enni… :/

Ennyi lett volna a mostani karantén kérdezz-felelek, ha szeretnétek még hasonlót, nyugodtan kérdezzetek itt kommentben, vagy Instagramon 🙂

Share:

Leave a Reply

Your email address will not be published.