Personal thoughts… honestly!

EN: Well, after 10 km running, probably I’m in the right mental mood to summarize my experiences and opinions about the last month that I spent abroad. If I should condense my point only into one sentence, it would be something like that:

It’s not what I expected…

I don’t say that it’s a bad thing, since this is also an experience that makes me more. I believe that things happen for a reason, however we should also control our life, as much as it’s possible 🙂
I was so freaking happy in spring when I realized that I won the stipendium to spend two months in Barcelona, one of the most beautiful cities in the world. As long as I have been abroad for the similar reason (one month last year and three weeks in this summer), I wasn’t really worried. I’m an independent type anyway and as I mentioned, I already have such experiences. Now I’m still happy to be here, since I visited beautiful places so far (and I still hope that I will), I made new friends and memories for all of my life. However, there are weird things, that are so hard to get used to or it’s even not possible during this time…

It’s strange that people don’t really talk to me in the lab, where I work. Last year I was also working with Spanish people and we still keep in touch, as we became good friends. Here they don’t really care that I don’t understand a single word of the lunch break chatter. And they say that they’re too lazy to speak in English… Well, OK… (however I don’t really do the same with foreign people in our laboratory). However, I became to a regular member of the university gym, where people are very nice to me, they always come to me to talk, so… well, I’m not complaining…

Probably you also noticed that I didn’t write outfit posts recently. There is only one and very simple reason for that, it’s quite complicated without a photographer. Okay, maybe it’s not so simple since my man – who is also one of my photographers – is staying here as well, however he’s 20 km-s away due to a small misunderstanding. This means that we can meet in the weekends. And all the weekends so far, we organized some sightseeing, hiking or going to the beach and I think you understand that I won’t dress like I’m going to and outfit shoot if we are walking all day. However we’re going to change this, I still have three weeks here and I’m staying in a pretty cool place so I won’t leave without having any outfit pics 😛

What was the hardest to live with (and it’s still hard…), is the change of the standard of living. My stipendium was just enough to pay the travel costs and the accomodation so this means that I have to pay everything else on my own. I have no problem with this at home but here there are much higher prices so it’s quite difficult to live with having a Hungarian scholarship (that I don’t have for three months…). I have no idea how much can master students get with the same result that I have but just for comparison: PhD scholarship is around 350 EUR in our little country while here you can take home 1300 EUR as a PhD student. That amount of money is quite okay to live here normally so just compare the two numbers and you’ll immediately realize, what I’m talking about. Well, it’s not a problem that I can’t go to, let’s say Zara to spend 30000 HUF, but it is, if somebody invites my somewhere, sometimes I have to say no since I just can’t afford to pay a lot for entrance or 10 EUR for a gin – tonic. Or I can’t go to a coffe shop without feeling guilty about how much I spend. Because I have to eat something, buy a season ticket to use public transport (the cheapest one is 43 EUR/month) and if I’m already here, I should also visit some local monuments and they’re also not for free…

I don’t say that I feel bad or I regret coming here but to be honest, I can’t wait to go home… 🙂

Well, most of you have voted for more personal posts 🙂 I don’t know what you were thinking about exactly but I hope you liked this kind of report. You can follow the Facebook page of the blog here.

HU: Azt hiszem 10 km után mentálisan megfelelő állapotba kerültem ahhoz, hogy összefoglaljam a véleményemet illetve tapasztalataimat a kint töltött kicsit több, mint egy hónapról. Ha egyetlen mondatba kellene sűrítenem a mondandómat, akkor valami ilyesmi lenne:

Nem olyan, amilyet vártam…

 Ez nem feltétlenül rossz dolog, hiszen ez is egy tapasztalat, amivel több leszek. Hiszek abban, hogy a dolgok okkal történnek úgy, ahogy történnek, bár azért nem árt irányítani a sorsunkat, már amennyire lehet 🙂
Végtelenül boldog voltam, mikor tavasszal kiderült, hogy elnyertem az ösztöndíjat és két hónapot tölthetek a világ egyik legszebb városában, Barcelonában. Mivel már voltam külföldön egyedül hasonló célból (tavaly egy hónapot illetve nyáron három hetet), így nem igazán izgultam. Amúgy is önálló típus vagyok, illetve mint említettem, már van tapasztalatom ilyen téren. Most is örülök, hogy itt lehetek, hiszen gyönyörű helyeken jártam már eddig is (és remélem még fogok is), új barátokra tettem szert és életre szóló élményeket szerezhetek. Viszont vannak fura dolgok, amiket nehéz megszokni, vagy akár nem is lehet, legalábbis ennyi idő alatt talán nem…

Fura, hogy a laborban, ahol dolgozom, nem sokat beszélnek hozzám. Tavaly ugyanúgy spanyolokkal dolgoztam, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, mert nagyon jóban lettünk. Itt nem érdekel túlzottan senkit, hogy egy szót sem értek az ebédszünet alatti csevejből, angolul meg elmondásuk szerint lusták beszélni… Hát OK… (mondjuk én általában nem így viselkedek, ha külföldiek kerülnek a laborunkba). Bár az egyetemi edzőterem oszlopos tagja lettem, ahol rengetegen odajöttek hozzám beszélgetni, így végülis nem panaszkodok…

Biztosan észrevettétek azt is, hogy mostanában nincsenek outfit posztok a blogon. Ennek egyetlen és borzasztóan egyszerű oka van: fotós nélkül elég nehéz. Na jó, azért ennyire nem egyszerű, hiszen Peti – aki többek között az egyik fotósom – is kint tartózkodik, viszont egy kisebb félreértés miatt tőlem 20 km – re, ez pedig azt jelenti, hogy csak hétvégén tudunk találkozni. Eddig pedig minden hétvégén valami városnézős, tengerpartos vagy éppen túrázós programot szerveztünk, az egész napos rohangáláshoz pedig érthető módon nem úgy fogok felöltözni, mint egy outfit fotózáshoz. De ezen lassan változtatunk, még van három hetem itt és azért mégis egy elég menő helyen vagyok, nehogy már hazamenjek outfit fotók nélkül 😛

Amit a legnehezebb volt (és még mindig az) feldolgoznom, az az életszínvonal megváltozása. Az ösztöndíjam kiutazás és a szállás költségeit éppen hogy fedezi, ami azt jelenti hogy minden mást magamnak kell állnom. Ezzel otthon nincs is baj, itt viszont vannak árak, amit magyar ösztöndíjból – főleg úgy, hogy már három hónapja nincs – eléggé nehézkes megfizetni. Fogalmam sincs, hogy itt kint az MSc hallgatók mennyit zsebelhetnek be olyan teljesítménnyel, mint az enyém, csak úgy összehasonlításképpen kis hazánkban a PhD ösztöndíj körülbelül havi 350 EUR, míg itt 1300 EUR környékén mozog. Ennyi pénzből pont jól el lehet itt kint lenni, csak vessétek össze a két dolgot és már mindjárt megvan, miről beszélek. Nem azzal van a baj, hogy jelenleg nem engedhetem meg, hogy beugorjak mondjuk a Zarába elkölteni 30 ezer forintot, de azzal már igen, ha hívnak valahova akkor néha nemet kell mondanom, mert egyszerűen nem fér bele a méregdrága belépő, vagy az, hogy 10 eurót fizessek egyetlen gin – tonikért. Vagy nem ülhetek be bűntudat nélkül egy kávézóba… Mert ugye enni is kell valamit, meg közlekedni (havibérlet alsó hangon 43 EUR) és csak nem ártana megnézni a helyi nevezetességeket, ha már itt vagyok, ami természetesen nincs ingyen.

Egyáltalán nem mondom, hogy rosszul érzem kint magam, vagy bánom hogy kijöttem, de már nagyon várom, hogy hazamenjek… 🙂

A szavazáson a személyesebb jellegű bejegyzések nyertek, nem tudom pontosan mire gondoltatok, remélem ez a kis beszámoló elnyerte a tetszéseteket 🙂 A blog Facebook – oldalát itt tudjátok követni.