Leaving…

EN: This is the whole story about the most important decisions that I made with respect to my future. Tomorrow I’m leaving Debrecen and starting a new life in Budapest. Sorry for the lack of the whole story in English, but packing all my stuff needs plenty of time. If you are interested, please use a translator program.

HU: Mivel ez az utolsó napom Debrecenben, azt hiszem, ideje lenne beszámolnom arról, hogy pontosan hol is folytatom kezemben a mesterdiplomámmal, és miért is döntöttem úgy, ahogy döntöttem.
Talán ugorjunk vissza oda, hogy 2011 – ben, elsőévesen kezdtem meg kutatómunkámat a Debreceni Egyetem Kémia Intézetének Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén, ahová egyébként meghívtak dolgozni. Ezt nem menőzésből írom, csupán csak nagyon jól esett, hogy már a kezdetekben felfigyeltek rám 🙂 Szépen dolgozgattam, nagyon tetszett a témám, egy idő után elkezdtem konferenciákra járni, sok esetben egyébként önálló jelentkezés előzte meg a szerepléseket, szerettem volna minél több tapasztalatot gyűjteni, amelyet a későbbiekben kamatoztathatok. Az eredmények már viszonylag korán jöttek, 2012 őszén, harmadévesen megnyertem a házi TDK – t, 2013 tavaszán pedig harmadik helyezést értem el az OTDK – n. Nagyon boldog voltam, szerettem, amit csinálok és láttam, hogy van eredménye is.

Ezt követően kezdődött el egy elég érdekes időszak. Valahogy nem jól éreztem magam a bőrömben, mintha kicsit kívülálló lennék a csoportban. Nem volt bajom senkivel, és remélhetőleg nekik sem velem, de valami nem volt az igazi. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy azért kezdtem el ott dolgozni, hogy eredményes kutatómunkát végezzek, nem probléma, ha nem mindenki öribari. Majd ha hozom továbbra is az eredményeket, az nagyon jó lesz és minden helyrejön. Nem jött helyre. És minél inkább elértem mindent, amit csak lehetett (azóta OTDK – t nyertem, TTK emlékérmet kaptam és Pro Scientia Aranyérmet is), egyre inkább azt éreztem, hogy csak lógok a levegőben, és ez nagyon bántott. Tudtam azt is, hogy van oka a dolgoknak, ebbe viszont nem szeretnék belemenni, mert rajtam kívül áll, innentől kezdve nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Azt viszont tudtam, hogy ez nem mehet tovább hosszútávon, így én leszek az, akinek menni kell.

Volt egy nehéz időszak, amikor nem tudtam, hogy merre tovább. Azt tudtam, hogy PhD – zni szeretnék, de elképzelésem sem volt, hogy mégis hol és milyen témában kellene. Persze mindenki hangoztatta, hogy úgyis megtalálom azt, amit keresek és nem kell aggódnom, de rossz érzés volt a bizonytalanság. Egy időben külföld is felmerült, nincs gondom az idegen nyelvvel és a változással sem, és anyagilag mindenképpen jobb lehetőségek vannak, mint itthon. Nem mintha a doktorandusz éveim alatt szeretnék meggazdagodni, de azért egy normális, kiegyensúlyozott élethez hozzátartozik az anyagi biztonság is, nem szeretném, hogy hónapról hónapra aggódnom kelljen amiatt, hogy miből fogom kifizetni a számláimat.

Aztán teljesen véletlenül alakult úgy, hogy Dr. Nagy Péter felajánlott egy lehetőséget az Országos Onkológiai Intézetnél, elég jónak tűnő feltételekkel 🙂 Petit én kerestem meg, igaz teljesen más dolog miatt, de úgy tűnik, jókor voltam jó helyen 🙂 Nagyon jól esett, hogy valaki lát bennem lehetőséget és bízik bennem, kezdett eltűnni a bizonytalanság érzése és kirajzolódni az, hogy akkor hogyan is tovább. A nagy helyzet viszont az, hogy jogviszony – ügyileg mindenképpen egy egyetemhez kell tartoznom, hiszen csak tőlük kaphatok fokozatot, és úgy alakult, hogy a Pécsi Tudományegyetemre kellett jelentkeznem, ráadásul az Interdiszciplináris Orvostudományok Doktori Iskolába, szóval nem vegyészekkel felvételiztem. Nem meglepő tehát, hogy volt egy kis aggodalom bennem, lehet hogy hiába a jó eredmények, hátrányban leszek… 🙁 Mindenesetre úgy voltam vele, hogy kemény vagyok és megcsinálom, legalábbis megteszek minden tőlem telhetőt, aztán majd meglátjuk. Tehát nem volt pihenés az államvizsga után sem, ugyanis pár napom volt arra, hogy a teljesen új témámból 110% – osan felkészüljek. Igen, már megszoktam, hogy mindig nehezebben, kerülőúton működnek a dolgaim, más lazán odamegy azzal a témával, amivel évek óta foglalkozik, én meg pár nap alatt legyek pro egy teljesen új dologból… 😀

De hálistennek pozitívan csalódtam a felvételin, nagyon kedvesek voltak és úgy láttam, elégedettek a felkészültségemmel 🙂 Mondták azt is, hogy nem kell aggódnom, mert bent leszek, mivel a legtöbb ponttal pályáztam, de a hivatalos értesítésig tűkön ültem. Mikor egy hét elteltével sem kaptam visszajelzést, nem bírtam magammal és felhívtam őket, hogy mégis mi a helyzet, és megnyugtattak, hogy sikerült, bekerültem 🙂 De mire délután hazajöttem, már itthon várt a hivatalos levél is egyébként 😉 Szóval minden király, szeptembertől nagyon menő orvostudományi doktori hallgató leszek… 🙂

A nagy boldogság mellett viszont egy másik érzés is befurakodott a lelkembe, ez pedig az elmúlás érzése. Azért mégis csak öt évig voltam ezen az egyetemen, úgy érzem, felépítettem valamit, amit most hirtelen eldobok magamtól és mindent újrakezdek. Nem könnyű ezt feldolgozni, de bízom benne, hogy minden jól fog alakulni. Mindenesetre biztosan hiányozni fog az egyetem, a tanszék és a kutatócsoport, még ha nem is volt mindig minden hiperszuper. Ha már itt tartunk, szeretném mindannyiuknak megköszönni az összes segítséget és támogatást, amit kaptam, enélkül nem tarthatnék ott, ahol most tartok!

Effektíve egyébként Budapesten fogok dolgozni az Országos Onkológiai Intézetben, szerencsére viszonylag könnyen összejött egy nagyon jó albérlet, így igazán szerencsésnek tartom magam ezen a téren 🙂 Holnap pedig költözés, és új élet, már nagyon izgulok, de egyben rendkívül várom az egészet! 🙂