Important.

IMG_20141028_153855

Mára egy gondolkodósabb bejegyzést hoztam, ugyanis az utóbbi időben vannak dolgok, amelyeket nem tudok és nem is akarok magamban tartani. Úgy látom, hálistennek egyre többen kezdenek rájönni hasonló dolgokra, így remélem, előbb vagy utóbb mindenki helyén tudja kezelni az eseményeket és megfelelően megválasztani a prioritásokat. 

Mint tudjátok, lezajlott a Garnieres játék, amelybe én is neveztem (nyugi, ez lesz az utolsó hogy szóba hozom az egészet…:D). A 10 legtöbb szavazatot kapott emberke közé nem sikerült bejutnom, összességében a 28. helyen végeztem, ami mondjuk a 382 nevező közül annyira nem is borzalmas 😀 Ezennel szeretném megragadni az alkalmat, hogy virtuálisan megölelgessek mindenkit, aki szavazott! 🙂

Hogy csalódott vagyok – e? Őszintén szólva, az elején, mikor láttam, hogy nem olyan arányban érkeznek a szavazatok, ahogy vártam volna, nem voltam a legboldogabb. Sőt, csalódott voltam, nem is kicsit. Ezt aztán felváltotta a “már annyira nem érdekel” érzés, igazából teljesíthető célként a 30 – ban történő bent maradásnak örültem volna, ami össze is jött. Minden csalódás, kiakadás és hiszti ellenére úgy érzem, egyáltalán nem bántam meg, hogy beneveztem, mert közben nagyon fontos dolgokra jöttem rá. Azt boldogan kijelenthetem, hogy szakmai téren úgy néz ki, van minek örülni, nem is kicsit, bár nem akarom elkiabálni a dolgot. Természetesen otthon van még mit helyrerakni, de erre majd akkor lesz lehetőségem, ha hazatérek.

És hogy mire is jöttem rá? Hát elég sok mindenre, mondjuk ezek nagy részét eddig is tudtam, de most valahogy hatványozottan előjött minden. Akik közel állnak hozzám, sokszor naivnak tartanak (bár én ezt nem így nevezném, mivel az élet már elég sok mindenre megtanított, így nagyon kevesen vannak akik a feltétlen bizalmamat élvezik), mivel általában feltétel nélkül segítek bárkinek, aki megkér valamire, már ha van rá lehetőségem. Nem várok érte semmit, és sokszor figyelmeztetnek arra, hogy túlságosan feláldozom magam másokért. Mert ők azok, akik látják, hogy mennyire fáj az, mikor nagy ritkán nekem van szükségem valamire, sokszor a legkisebb hányadát sem kapom vissza. Engem viszont nem ez kezdett el zavarni. Hanem az, hogy rájöttem, azzal, hogy gyakorlatilag mindenkinek azonnal segítek, és emiatt mondjuk megcsúszok a saját teendőimmel, pont azokra nem jut végül időm, akik a legjobban megérdemelnék. Az idő, amelyből így is annyira kevés van… Ezúttal, megpróbálok majd kicsit szelektálni, és legalább olyanok miatt szétforgácsolni magam, akik megérdemlik, és ők is megtennék értem ugyanezt 🙂 Biztosan nehéz lesz az elején, hiszen nekem alap, hogy ha megkérnek valamire, ami nekem egyértelmű, akkor megpróbálom teljesíteni, amennyire tőlem telik. De lehet, néha azt fogom mondani, hogy ne haragudj, most szeretnék egy kis időt a családommal tölteni, megnézni egy filmet a párommal, vagy beülni a barátnőimmel egy kávézóba. Mert az időt nem forgathatjuk vissza… És szeretnék olyanokra emlékezni, amire megéri… 🙂

A másik dolog, amit amúgy nem csak a játék kapcsán figyeltem meg, hogy mennyire eltorzított minket az internet ennyire nagyfokú jelenléte…
Lehet kicsit paradox pont az én számból, aki úgy döntött, hogy személyes blog vezetésébe kezd… 😀 Igen, fontos számomra a virtuális jelenlét is, de még fontosabb, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Én is lefotózom néha, hogy milyen desszertet eszem éppen és feltöltöm Instagramra, vagy lövök 1 – 2 szelfit magamról, de nem ez számít a legjobban. Bevallom, volt idő, mikor nagyon idegesített, mikor Facebookon egy általam kevésbé esztétikusnak ítélt kép mondjuk 10x annyi lájkot kapott, mint mondjuk a szerintem nagyon ütős új fotóm, de hát Istenem… Adná az ég, hogy csak ennyi problémám legyen… 😀 Viccet félretéve, most már nem érdekel, mert nem ez a fontos. Egy séta a pároddal kézenfogva a tengerparton vagy egy hangulatos szűk kis utcán. Beszélgetni a szüleiddel, fél óráig kacagni valamin a testvéreddel, ami amúgy nem is vicces… 😀 Öt perc összebújás reggelente, mielőtt mindketten elkezdjük a hosszú és fárasztó napot. Egy capuccino a barátnőddel egy kávézóban (ami nem kell, hogy Starbucks legyen…). Egy forró fürdő péntek este, egy kimerítő hét után. Ez az ami számít, nem a 100+ lájk a profilképeden…

Én nem a virtuális világban akarok elégedett lenni azáltal, hogy 300 lájkot kapok egy bejegyzésre Instán vagy megnyerek egy ilyen szavazós játékot. Hanem a való világban azáltal, hogy azokkal töltöm a kevéske szabadidőmet, akik megérdemlik, és felejthetetlen pillanatokat élünk át 🙂 És lehet nem fotózok le semmit közben és nem töltöm fel egyik közösségi oldalra sem. Mert a szívemben marad, örökre. <3

EN: Dear foreign followers, please use some program to translate this, at this time I didn’t have the energy to write in English 🙂

You can follow the Facebook – page of the blog here.
A blog Facebook – oldalát itt tudjátok követni.

End

Share:

Leave a comment

  1. 2014-10-28 / 19:36

    ‘Sajnos’ teljesen egyetértek a bejegyzésed minden szavával. Szomorú, hogy manapság az ilyen virtuális dolgok és külsőségek határozzák meg az embert, a jó kedvét, a boldogságát.. A versennyel kapcsolatban pedig: az ilyeneket szerintem nem kell annyira komolyan venni. Sőt, az olyan ‘versenyek’, amik like-ra mennek nem is túl komolyak 😀 Tegyük fel van egy szépségverseny, ahol a FB szavazatok száma dönt.. (ez a Garnieres is hasonló egyébként) nagy valószínűséggel nem feltétlenül az fog nyerni, aki tényleg a legszebb, és amiről a verseny is szól, hanem arról, hogy kinek van több ismerőse, akit rá lehet venni arra, hogy likeolgassa az oldalt. Én ezért is nem szeretem ezeket a like-vadászatokat, semmi értelme nincs, és sosem lesz igazságos :/

    • viragslab
      Author
      2014-10-29 / 16:19

      Hát igen, ahogy írtam, volt idő, mikor egy ilyen hülyeség nekem is képes volt tönkretenni a napomat. Nagy butaság viszont, ha ilyenek miatt lesz rossz a kedvünk, mikor annyi minden van, aminek lehet örülni 🙂 A játékot véletlenül sem vettem komolyan, csak kezdetben kicsit letaglózott, hogy nem nagyon aktivizálták magukat az ismerőseim, de hát ez van 🙂 Az ilyen versenyek valóban komolytalanok, nekem százszor többet jelentene, ha egy szakmai zsűri választana ki, minthogy szavazatokkal nyerjek 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published.