Spar Budapest Marathon 10+5 k

HU: Mint tudjátok, nyár végén egy kis pihenőre kényszerültem a sérülésem miatt, ami nem csak a versenyeimet befolyásolta, de pár hétre búcsút kellett mondanom a résztávos edzéseknek és a tempófutásoknak. Őszintén szólva, habár utóbbinak annyira nem örültem, mivel a pályedzések akkor is nagyon sokad adnak ha épp nem versenyzek, egy kicsit meg is könnyebbültem, mikor lemondtam a szeptemberi WizzAir félmaratont. Március óta nem versenyeztem 10 km feletti távon (kivéve az összetett számok, de a leghosszabb táv ott is 10 kili volt), és habár a Sanyosszal kitűzött gyorsulást szerintem elég jól sikerült abszolválni, fogalmam sem volt, mit várhatnék magamtól egy félmaratonon.
Ellenben valamikor év elején neveztem a Spar Maraton 30 km-es távjára, ugyanis akkor még feltett szándékom volt a hosszabb távok felé orientálódni az év második felében. Ezt a nevezést nem is bántottam, ugyanis úgy voltam vele, hogy ha nem is épül fel teljesen a lábam, egy moderáltabb tempóban végigfutom, ugyanis nem a táv hanem a sebesség okozta a túlterhelést és a gyulladást. Végül azonban a visszafogottabb edzéseknek és a fizioterápiának köszönhetően hosszabb távon is panaszmentesnek ítéltem meg lábfejemet, így Sanyosz javaslatára átneveztem 10+5 km-re, hiszen az utóbbi időben inkább a rövidebb távokra kalibráltam magam 🙂
Nehéz volt megítélni, mit várjak magamtól ugyanis nyilván szerettem volna jó időket futni, viszont azt is tudtam, hogy a nyár végi eredményeimet nehezen tudnám felülírni a kihagyás után. Abban viszont biztos voltam hogy bármi is lesz, nem fogok haragudni magamra 🙂
Mivel Tuttika is indult 10 kilin, így együtt melegítettünk és Ági is kijött szurkolni nekünk 🙂
A rajt és a nem szándékos erős kezdés után egészen 5-5.5 km-ig teljesen jól haladtam, utána volt egy kis megingás, ugyanis beszúrt az oldalam (ami versenyen nem is tudom mikor történt velem utoljára, meg amúgy is…) illetve pont azon a szakaszon volt némi sunyi emelkedő is, ami nem javított a helyzeten 😀 Igyekeztem magam mentálisan helyrerakni és visszatérni a ritmusomba, ami 7 km körül hálistennek sikerült is, illetve 8 km után Sanyosz és Pinyő szurkolását is élvezhettem 🙂 Az utolsó 2 km teljesen szépen végigment, a befutóra is maradt bennem, 41:22 lett a vége ami életem 2. legjobb idejét, az abszolút mezőny bronzérmét és a kategóriám 1. helyét jelentette, úgyhogy teljesen elégedett vagyok (úgy voltam vele, hogy ha 41:30-on belül érek be, akkor nagyon jók vagyunk :))


Az 5 kilinek már egyedül vágtam neki, a pihenő pedig viszonylag hamar eltelt, főleg hogy az eredményhirdetést is megtartották a két táv között. Itt nem lehetett sok mindenen gondolkodni, menni kell, ahogy a csövön kifér 😀 Az összetett mezőny dobogós, vagyis a 2. helye kezdett biztossá válni, ami persze megnyugtatott, de ettől függetlenül szerettem volna jó idővel beérni, 20:30 és 21:00 közé saccoltam magam előzetesen, lehetőleg az előbbihez konvergálva 🙂 20:35 lett a vége, ami 5 kilin szintén kategória 1. helyet jelentett 🙂

Így összetettben az abszolút 2. és kategória 1. helyen végeztem, így nem sokkal a célbaérés után másodjára is felállhattam a dobogóra 😛 Az eredményeknek nem csak a helyezések miatt örülök nagyon, hanem főleg amiatt, hogy sérülés és kihagyás után mindkét távon életem második legjobb idejével végeztem. Az viszont megfogalmazódott bennem, hogy a rövidebb távokból most már tényleg elég volt, így most már készen állok a félmaratonokra 😛 Az első megmérettetésre egészen pontosan holnap kerül sor a Kolonics György Emlékfutáson, 2 nappal később pedig terepen is meglátjuk hogy állok, ugyanis a Normafa Síház Kupa 15 km-es távján is elindulok 🙂

Share:

2 Comments

  1. Laci
    2020-10-22 / 21:52

    Gratulálok!

    Hajrá holnap a félmaratonnál!!

    • Virág Bogdándi
      Author
      2020-11-03 / 10:10

      Köszönöm szépen! 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published.