







Az utóbbi időben több futóeseményen is rajthoz álltam, bár kicsit meg vagyok csúszva a beszámolókkal, ezért úgy döntöttem, összevonom az utóbbi két eseményt, amin részt vettem 😀 Ha egy ideje olvastok, tudjátok hogy tavaly futottam le életem első félmaratonját, és mindenképp szerettem volna idén is minimum egyet teljesíteni 🙂 Az év eleje viszont sajnos elúszott több sérülés következtében, úgyhogy eléggé kérdéses volt a dolog 🙁 Végül úgy alakult, hogy a Kométa színeiben indultam el (ezért láthatjátok rajtam azt a bizonyos zöld pólót, ami mellesleg 12 évesekre való :D) a 2018-as Wizz Air félmaratonon. Mivel júliusban tudtam elkezdeni egyáltalán rendesen futni, de inkább ésszel és módjával terveztem a visszatérést, nem futottam ennyire hosszú távokat. Azt tudtam, hogy magával a táv teljesítésével az égvilágon semmi gond nem lesz, a célom így annyi volt, hogy a tavalyi, 1:43:00-s időmet megjavítsam egy kicsit, egyébként nem tudtam, mit várjak magamtól. A tavalyi félmaratonhoz hasonlóan, kb. 18 km-ig nem nagyon éreztem, hogy csinálnék valamit (pedig elég tisztességes tempóban haladtam :D), az utolsó 1-2 km volt nehéz, bár ott azért beleadtam mindent, amit lehet, így nem csoda, hogy kifáradtam 🙂 Végül 1:41:05-ös idővel értem célba, aminek nagyon nagyon örültem 🙂
A félmaraton utáni hétvégén is a levegőben volt egy verseny, de végül a regenerálódást választottam, és csak két héttel utána versenyeztem újra a NATO Run-on, ezúttal viszont nem egyedül, hanem csapatban indultunk Babettel, akivel a Budapest Urban Games-en ismerkedtem meg 🙂 10 km volt a váltó összesen, így az 5 km-es etap nem tűnt egy nagy kalandnak. Bár előző este értem haza Londonból, és fizikálisan nem voltam a topon, így őszintén szólva rég nem esett ennyire nehezembe 5 km-t lefutni, mint aznap :O Babett is lázasan abszolválta a távot, ami miatt minden tiszteletem az övé, és még így, félig “rokkantan” is megcsíptük a harmadik helyet, amit jól meg is ünnepeltünk egy finom ebédkével a Franziskában! 😉
A következő állomásunk a Kolonics György Emlékfutás lesz szintén váltóban, úgyhogy szurkoljatok! 🙂
Mint már feltehetőleg tudjátok, a Cosmopolitan Maygarország jelölt “Az Év Fitness Bloggere” díjra, így ha szeretitek a blogot és az írásaimat, nagyon hálás lennék, ha támogatnátok egy szavazattal a versenyben, amit itt tudtok megtenni! ? ♥
