Photo diary

Az utóbbi napokban eléggé csendben voltam, bár történtek dolgok rendesen: jártam otthon Debrecenben, konferenciáztam Pécsen majd kirándultam a környéken, több divateseményen is megfordultam, majd sikeresen hazavágtam a kemény diétámat egy betegség következtében, ami miatt hétfő óta az ágyat nyomom 🙁 A tömör és velős összefoglaló után azért hoztam egy kis képes illusztrációt is 🙂

Debrecen

A hosszú hétvégét otthon töltöttem Debrecenben, és kivételesen semmire nem voltam hajlandó a pihenésen és a családozáson kívül. Nagyon jót tett a pihenés, feltöltődve és energikusan vágtam neki a hétnek (vagy legalábbis azt hittem…)

diéta

A diétát természetesen továbbra is folytattam, főleg hogy most az Életmód és táplálkozási tanácsadói képesítés megszerzése után új projektbe vágtam. A részletekről majd írok Nektek bővebben, őszintén, pozitívumokkal és negatívumokkal együtt, főleg hogy nemrég sikerült akaratomon kívül hazavágni a dolgot, mindjárt megtudjátok, miért… 🙁

work

Munka természetesen most is volt rendesen, az utóbbi napokban nem kísérleteztem, azonban konferenciákra készültem. Emellett 1-2 publikáción, illetve egyetemi dolgokon is dolgozom, úgyhogy zajlik az élet 🙂 Habár fizikailag abszolút energikusnak éreztem magam a héten, volt pár történés a közelmúltban, ami nem hatott rám túl pozitívan, emiatt sokszor nem aludtam jól és agyaltam a miérteken 🙁 Ezellen őszintén szólva rendkívül jót tett kicsit a munkába temetni magam és “elbújni” a szakirodalomban illetve az eredmények halmazában… 🙂

fashion

A divateseményeket illetően is zajlik az élet mostanában, több eseményre is kaptam meghívást, amelyeken igyekeztem megjelenni, ha időm engedte. Múlt héten az Open Showroom sajtóreggelijén jártam, ahol a Sarkozy illetve a Liamaar Activewear kollekció darabjai nyerték el leginkább a tetszésemet 🙂 Ezen kívül a Lumme Designer Store megnyitó bulijára is hivatalos voltam, ahol Samea Noori csodás darabjait néztem meg illetve próbáltam fel 🙂 (ha már egy ideje követitek a blogot, akkor pár szettet láthattatok Samea Noori ruhákkal, például ezt és ezt ;))

Pécs Konferencia

Pénteken Pécsre utaztam, ahol hivatalosan csak szombaton volt jelenésem, ugyanis előadást tartottam a Doktoranduszok a Klinikai Kutatásokban konferencián. Pár egyetemi elintéznivaló miatt viszont muszáj voltam péntek reggel utazni, cserébe viszont volt egy szabad délutánom, amit az előadásra való felkészülés mellett egy kis városnézéssel töltöttem, már amíg el nem kezdett szakadni az eső… 😀
A konferencián nagyon jól éreztem magam, az előadásom is jól sikerült, és nem mintha hiányom lenne ilyen téren az utóbbi időben, de kaptam némi extra motivációt a doktori kutatást illetően… 🙂

edzi

Amíg el nem utaztam, a héten le is tudtam három konditermi edzést, így Pécsen úgy voltam vele hogy meglátom, mihez lesz kedvem, illetve mit enged az időjárás, cuccot természetesen vittem magammal 😀 Végül szombaton a szekcióm után illetve a plenáris előadások között beiktattam egy kis futást, bár láthatjátok a harmadik képen, hogy hogy éreztem magam 😀 Én magam sem tudom, miért esett ilyen rosszul a táv, ilyen nagyon ritkán szokott lenni, bár most, pár nappal később mindent megértettem… :/

kiránduli

Az utóbbi időben nagyon rákaptam az országon belüli kirándulásokra, és ezzel együtt teljességgel meg vagyok botránkozva magamon, hogy milyen gyakran járok Pécsre, ezzel szemben pedig mégsem látogattam még el a környéken lévő szép helyekre. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy ha már szombaton úgyis ott alszom tekintettel konferencia késői zárására, a vasárnapom pedig szabad, akkor a nap első felében elnézek valamerre a környéken, és csak délután jövök vissza Pestre. Hálistennek sikerült megcsípni az ítéletidő előtti napsugarakat, úgyhogy nem csak Égervölgyét, de Orfűt is megjártam! 😛

betegség

A gyomrom már vasárnap is rakoncátlankodott kicsit, bár ezt betudtam a szombati konferenciás sajttortának és annak, hogy az utóbbi két hétben nemhogy cukor- de közel szénhidrátmentes diétát abszolváltam, ergo elszoktam az ilyesmi kajáktól. Vasárnap be volt tervezve a csalás, amit annyira nem nyomtam meg, mégis kifeküdtem tőle rendesen 😀 Vagyis mint azóta tudjuk, nem attól, hanem a vírusos gyomorfertőzéstől, ami miatt hétfő óta az ágyat nyomom 🙁 Lázam már hálistennek hétfő óta nincs, de ezeket a fájdalmakat senkinek nem kívánom 🙁 Ma volt az első nap, hogy értelmes kaját tudtam magamba erőltetni a harmadik képen látható homemade ebédke személyében. Természetesen így a diéta hazavágva, ugyanis az elmúlt két napban a pirítóson és a háztartási kekszen kívül nem fogadott be mást a gyomrom, bár most kisebb gondom is nagyobb ennél :/ Illetve csináltam ma proteines sütőtökös golyókat, nagyon finomak lettek és lesz majd recept is itt a blogon 🙂 Bár egy darabig még biztos ellesznek a hűtőben, ugyanis nem sikerült számottevő mértékben fogyasztanom belőlük, a saját érdekemben pedig inkább nem erőltetem a dolgot… Azon kívül, hogy az életben maradásért küzdök, prezentációt gyártok mostanság, ugyanis pénteken előadok a Magyar Tudományos Akadémián, már ha a szervezetem is úgy akarja… :/

end_new

Share:

2 Comments

  1. Emma
    2017-11-01 / 20:08

    Gyógyulj meg hamar! 🙂 Kitartás!

    • Virág Bogdándi
      Author
      2017-11-06 / 10:01

      Köszönöm szépen, Emma! <3

Leave a Reply

Your email address will not be published.