Mivel mindenki arra kíváncsi, mit műveltem diéta téren az angliai út során úgy, hogy se konyhám, se hűtőm, se mikróm nem volt, úgy döntöttem, megosztom Veletek itt, hogy mit is táplálkoztam kint 😛 Tehát az úgy volt, hogy elutaztam Southamptonba, és pont előtte határoztam el, hogy kicsit bekeményítek, már ami a diétát illeti 😛 Valahogy mindig könnyebb, mikor munka ügyben utaznom kell valahová, ugyanis ilyenkor kevesebb inger ér, kevesebb a szociális életem, így sokkal jobban tudok az ilyen dolgokra koncentrálni 😉 Ez eddig szép és jó, viszont most extrém nehezített pályára kerültem, ugyanis a tavalyi szállással ellentétben, most nem hogy konyhám, de egy hűtőm sem volt :O Készételt nem szerettem volna venni, leginkább költséghatékonysági okokból, így is volt kiadásom, amit nem akartam sokszorosára növelni. Másrészt, akkor tudom 100%-ban, hogy mit eszek, ha én készítem el…
Éppen ezért az első szabályom az volt, hogy annyi kajának valót vittem magammal, amennyit csak tudtam 😀 A fotón láthatjátok a szállítmányt annyi hiányossággal, hogy a fehérjém lemaradt róla 😀

A hotelben egyedül a reggeli játszott volna, de első nap konstatáltam, hogy a választék péksütikre, kenyérre, lekvárokra és Nutellára, meg némi gyümöcsre korlátozódik, úgyhogy itt el is vetettem az ötletet 😀 Maradt a fapados verzió: instant zab, amihez egyébként ritkán folyamodok, általában sósat, azon belül is tojást reggelizek, de c’est la vie. Mindenesetre a Cornexi hozzáadott cukortól mentes instant zabkásáit ajánlom Nektek is, ha olyan helyzetbe kerülnétek, hogy hirtelen kell valami egyszerűen kivitelezhető alternatíva 🙂

A benti snackem délelőtt leginkább csirkemellsonka volt jégsalátával, zellerrel, paradicsommal, retekkel, mikor mivel, délután pedig proteinszelet, vagy zsírszegény túró/natúr joghurt egy adag fehérjével.
Ebédre otthonról hoztam konzerves tonhalat, ami majdnem végig ki is tartott, illetve az utolsó napokban vettem kész csirkemellet, ami amúgy meglehetősen elnyerte a tetszésemet 🙂 Köretnek eleinte kuszkuszt készítettem, mivel azt csak elég forró vízzel leönteni és állni hagyni. Bár gluténtartalma miatt nekem nem a legjobb alternatíva, így mikor találtam mikrózható rizset, gyorsan váltottam is. Emellé mindig jött egy adag zöldség is (természetesen… 😛 :D)
Vacsorára leginkább zsírszegény mozzarellát vágtam össze zöldségekkel, vagy szintén túrót ettem fehérjével, utóbbinál vigyázni kell, nálam legalábbis elég durván addiktív hatású a cucc 😀

Hogyan bírtam és mi volt a meglátásom? Azon kívül, hogy néha már én is elgondolkodom azon, hogy nem vagyok normális ( 😀 😀 😀 ), egészen tűrhető volt a helyzet 🙂 Igen, volt hogy nehéz volt és nyilván könnyebb lett volna, ha azt mondom hogy nem számít a pénz és akasztok minden nap valami egészségeset magamnak valamelyik étteremben, vagy maradok a fapados megoldásnál de beérem instant levesekkel/tésztákkal, péksütikkel és hasonlókkal. 1-2 napig talán képes lettem volna ez utóbbira, de tíz napig teljességgel kizárt 😀 Utolsó nap azért csak befigyelt egy cheat day, szóval nagyon rossz voltam és befizettem a hoteles reggelire, cserébe olyan szinten tele lettem, hogy csak éjszaka ettem itthon, miután hazaértem a reptérről 😀

Ami az edzéseket illeti, nem terveztem konditerembe menni a kintlét alatt, hanem inkább futással és kinti saját testsúlyos edzésekkel akartam lefárasztani magam. A térdem viszont az első 10 km-es futásom után úgy döntött, hogy még nem áll készen a kiképzésre, úgyhogy némi diclofenac krém beszerzése mellett a szállásom melletti PureGym-be is váltottam egy hetijegyet 🙂
