EN: As an athlete, keeping yourself motivated is a major challenge of this unexpected period without any races or social events. Fortunately I don’t feel being effected by this challenging time, I keep training with the same enthusiasm and dedication like before, even I have no idea what to be prepared for… 😀 However, last weekend I had the opportunity to participate in an amazing event which finally provided some challenge to test myself without being under pressure or killing myself 😛
I already knew for a few weeks that I’ll start Valentine’s Day with a really romantic program, since I have to complete 50 km in relay. Based on my default condition, I planned to run a faster 15-20 km section, however 2 days before the event my trainer notified me that our team will be the two of us, each completing 25 kms :O
After being surprised I started to realize that it’s more than amazing, since half marathon was the longest distance for me to compete on and I really wanted to know what can I do on a longer track 😛 Of course it’s okay to run 25-30 kms but I would be a bit afraid of killing myself due to the speed which is okay to keep on 15-20 km but maybe a bit extreme on a longer distance 😀 But this time I knew it’s some unofficial race so I didn’t have to tear the track but still it was a great time for a long tempo run! 😛
It felt so good to finally have the usual preparations, logistics and everything else that you do before a race, I missed that so much! 🙂
In the first few hundred meters I got a bit scared due to the frozen track but fortunately the asphalt was quite okay for the rest of the route 🙂 There wasn’t any crowd of runners, there wasn’t anyone cheering for us since it wasn’t an official race so I had to complete the whole distance alone (which is challenging, especially if you are not used to it). Well, it wasn’t an extreme out of comfort zone performance, but rather a consistent and pleasant tempo run, in a beautiful bright sunshine through a wonderful route, so we can say it was a sort of me-time as well… 🙂 Okay, I admit that the last 3 kms were not the easiest due to the light but constant hills so I was really looking forward to reach the finish line 😛 😀
Speaking about target time, I had no idea what to expect from myself but completing the distance in 2 hours seemed to be a reachable and ideal time (that means 25 kms at a 4:48/km average pace). I have to say that I was really surprised when I noticed myself completing almost all kilometers between 4:35-4:45, without killing myself :O Finally I ended up with 1:57:27, which could have been a bit better if I didn’t have to face so many hills at the end…but still, I don’t care about what could have been at different conditions, since it’s already much better than expected! 🙂
So one one hand I am extremely proud of myself, on the other hand I am grateful for the opportunity to participate in this, it was a real blast in this challenging period! 🙂 As some reward, once we were there, we decided to spend the rest of the day at the Danube Bend but without any more challenges, just with some romantic program! 🙂
HU: Sportolóként a jelenlegi időszak egyik folyamatos kihívása a motiváció fenntartása, hiszen nincsenek versenyek és közösségi események. Hála Istennek én nem érzem, hogy ez rám bármiféle hatással lenne, ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal folytatom a felkészülést, még akkor ha egyelőre nem tudom, mire is… 😀 Múlt hétvégén viszont egy jó kis eseményen vehettem részt, ami részben biztosított némi kihívást, viszont mindenféle nyomás és fizikai megszakadás nélkül tesztelhettem magam 😛
Azt már egy ideje tudtam, hogy február 14-én egy rendkívül romantikus program vár rám és a Dunakörző által megrendezett “Kötetlen Ötven” résztvevőjeként fogok 50 km-en váltót futni. Egy táv szempontjából komfortos, de tempósabb 15-20 km-re kalibráltam magam, majd Sanyosz az esemény előtt 2-3 nappal szembesített, hogy 25 km lesz az etapom és vele együtt, 2 fős csapatban fogjuk teljesíteni a Szob-Dunakeszi távot 😛
Bevallom, az elején csak pislogtam, aztán rájöttem, hogy ez több mint jó! 😛 Félmaratonnál hosszabb távon versenyen még nem indultam és nem halok bele egy 25-30 kilibe sem, magamat ismerve viszont brutál tempót akarnék futni és nem kizárt, hogy kinyírnám magam a táv végére :O Itt viszont nem vérre ment a dolog, de nyilván egy laza kocogásnál mindenki komolyabban vette a dolgot, úgyhogy ennél ideálisabb alkalmat el sem tudtam képzelni arra hogy felmérjük, mi is megy 25 km-en, mindenféle erőlködés és külső nyomás nélkül az alapozó időszakban 🙂
Jó volt kicsit újra átélni a szokásos verseny előtti pakolászást, készülődést, logisztikát és hasonlót, ez már azért hiányzott 🙂 Az első pár száz méteren ijesztő volt a jégréteg, de hálistennek utána megszűnt a korcsolyapálya és szépen lehetett haladni 🙂 Nyilván nem volt tömeg, nem volt szurkolás, végig egyedül futottam a szakaszomon, max 1-2 váltópontnál találkoztam pár ismerős arccal. Nem mondom hogy brutális határfeszegetés volt, inkább egy kellemesen haladós, egyenletes tempójú jó kis énidős futás verőfényes napsütésben egy gyönyörű útvonalon, bár az utolsó 3 km-en már mentálisan lefárasztott a sok sunyi kis emelkedő, így hazudnék ha azt mondanám hogy nem vártam a célt 😀
Az időeredmény tekintetében egy 2 órás teljesítést teljesen ideálisnak ítéltem meg (ez 4:48-as km-eknek felel meg) és azt kell mondjam, meglepetésemre mindenféle megszakadás nélkül hoztam 4:35-4:45 között szépen minden kilit 🙂 Végül 1:57:27-es idővel abszolváltam a távot, ami lehetett volna egy kicsivel jobb is, ha nincs folyamatos emelkedés a végén. De igazság szerint nem érdekel hogy mi lehetett volna, mert ez több mint jó, és őszintén szólva ezt nem vártam magamtól (bár igazából nincs mihez viszonyítanom ezen a távon, így nehéz volt megjósolni hogy mit is várjak :D) Úgyhogy amellett hogy most nagyon büszke vagyok, nagyon köszönöm a részvételi lehetőséget, jó volt kicsit felrázni magunkat a versenystop alatt 🙂
Jutalomként pedig szuper folytatása volt a napunknak, ha már a Dunakanyarban jártunk akkor estig ott is maradtunk, de már szigorúan csak nyugalomban! 🙂
