Fall down seven times, stand up eight!

Photo: Michael Lambert

EN: Maybe you noticed, that I was kind of quiet here on the blog lately. Well, I don’t think that I’m obligated to give any explanations about what happened to me, but I think there are people, who were worried about me, and didn’t understand why did I become a bit unconcerned and kept some distance recently. I’m writing this post to them, to let them know, what happened to me, and why I behaved a bit weirdo. The truth is, that 3 months passed, when I was trying to find myself. There was my amazing trip to Japan, then I also visited Nice, and finally got back to my super busy life here in Hungary. So I tried to keep myself occupied, make my feelings calm down a little, and not to show anyone that I’m fighting with myself very much indeed. But there was a time, when I just got enough, and decided to stop doing this to myself.

I guess, the most shocking news is that after being together for a bit more than 6 years, I decided to break up with Peter. I don’t want to explain my decision, because I could write more than five blog posts about the things, which caused this whole situation. And on the other hand, it’s none of anyone’s business. But I’m incredibly grateful to him for these years, which we spent together 🙂 I respect and honor him, especially for staying with me in pretty hard situations as well. Together in good and bad times! So I really hope that someday we both will find the one, who can make us happy 🙂

So now maybe you think, that’s my big problem, which would not be strange, since we had to close many things and let them go. But thank God, I feel pretty good, so this was not the reason, why I fell down, but having an extremely hard time though, I managed to get up… So I guess you’re wondering, what the hell happened…

I got exhausted, very much indeed. Yes, I was fucking tired physically as well, since after coming home from Japan in October, this was the first week, when I didn’t have to travel somewhere. I had university stuff to do, an award ceremony, attended a conference and also visited my hometown in the past one month. I got frustrated due to the constant rush, packing all the time, and then living from my suitcase for weeks. And of course beside all of these, being at home for 3-4 days a week, I had to catch up with my research, update the blog, and visit lots of events. Tear myself apart, when everyone is angry with me when I don’t have time to meet, but unfortunately I have only 24 hours a day like everyone else, not more. But still, I’ve been living a busy life, and although I decided to slow down a little, this was not the main problem. The main problem is, that I got exhausted mentally.

I’m tired of willing to do everything for people, who disregard me. I let so much harm and sadness go for peace and love, but the case is, that I worth much more. I don’t think that I expected a lot. I don’t need anyone having fancy cars, or buying me with designer clothes or expensive jewellery. Sorry for being so rude, but the truth is that I fucking don’t give a shit about it. What I want is kind attention, enthusiasm, respect and esteem. I want someone to respect who I am and what I do. The „strange” situation is, that recently I have got so many good feedbacks about my life, which means that probably I’m doing good. Speaking about my PhD research, the blog, working out, or anything else, what I put effort into. But this is why it was extremely hard to realize, that some people don’t respect and value me, especially the ones, for who I would give up everything. I could not understand why I’m not important to them, and why they don’t give a shit about what I feel. I had to realize that I was an idiot, because I wasted my time, energy, attention and feelings to them, however they didn’t deserve it at all. But no problem… I had to learn it from my own misfortune and what doesn’t kill me, makes me stronger. The difficult periods are the best to learn a lot about yourself and decide, who you really are and what you want in your life.

This is why I made a decision. I’ll cruelly eliminate all the factors (including people) from my life, which only destroy me without having any good effect on me. I won’t give myself to such people, who don’t deserve me even talking to them, based on their acts and attitude. I’ll look for those people, who help me to develop myself and make me happy. Fortunately there are some of them, so I’m not complaining 🙂 And they will get the 100% devoted, enthusiastic, selfless and cheerful Virág! 🙂 Thank you so much for reading, it wasn’t easy to write down so many things 🙁 But I really wanted you to understand and I really hope that you didn’t resent, that I was keeping some distance lately. I love you so much! ♥

HU: Gondolom, észrevettétek, hogy az utóbbi időben kicsit csendben voltam. Nem hiszem, hogy kötelességem lenne bárkinek is magyarázkodni, hogy mi zajlott le bennem mostanság, de úgy látom, vannak olyanok, akik aggódtak értem, vagy netán nem tudják értelmezni, miért vettem be ilyen durván a leszarom tablettát. Nekik szeretném leírni azt, hogy mi történt velem, és miért produkálok mostanában olyan reakciókat, amik talán szokatlanok tőlem. Körülbelül három hónap telt el úgy, hogy nem voltam önmagam. Persze ott volt a japán út, aztán Nizza, ezt követően pedig itthon is zajlott az élet, így próbáltam lekötni magam, elrendezni magamban, amit el kell, és nem mutatni a külvilág felé, hogy iszonytató harcot vívok önmagammal. Mindezek után viszont eljött az idő, amikor besokalltam, és úgy döntöttem, nem csinálom ezt tovább magammal.

A legsokkolóbb dolog talán mindenki számára az, hogy kicsit több, mint hat év után Petivel elváltak útjaink. Nem fogom leírni, hogy miért jutottam erre a döntésre, mert egyrészt öt blogbejegyzés is kevés lenne hozzá, másrészt úgy gondolom, ez csak és kizárólag kettőnkre tartozik. Mindenesetre, nagyon hálás vagyok Neki az együtt töltött évekért. Tisztelem és becsülöm őt, főleg azért, mert néha elég kemény helyzetekben is mellettem maradt, nem csak akkor, amikor minden szép és jó volt. Azt pedig őszintén remélem, hogy nem csak én, hanem Ő is megtalálja azt az embert, akivel boldog lehet 🙂

Gondolhatjátok, hogy biztosan ez a nagy problémám, hiszen ilyen hosszú idő után nem kevés dolgot kellett lezárnunk és elrendeznünk magunkban. De hála Istennek, én nagyon jól vagyok, és nem emiatt kerültem padlóra, ahonnan nagy nehezen, de sikerült felvakarni magam… Hogy mi történt?

Azt történt, hogy elfáradtam, nem is kicsit. Egyrészt fizikálisan, mert amióta hazajöttem Japánból októberben, ez az első hetem, hogy nem utaztam valahova. Egyetemi teendők, volt egy díjátadóm, konferenciáztam, és voltam otthon is Debrecenben. A végén már nagyon frusztrált az állandó rohanás, pakolás, hogy a bőröndjeimből éltem hetekig. Közben persze haladjak a munkámmal abban a heti 3-4 napban, amikor itthon vagyok, foglalkozzak a bloggal, menjek mindenféle eseményre. Szakadjak 60 felé úgy, hogy közben már mindenki haragszik rám, mert nekem is csak 24 órából áll a nap, így előfordul, hogy nincs időm 1-1 találkozóra. Viszont eddig is pörgős életem volt, és bár tény, hogy elhatároztam, visszaveszek az eszeveszett tempóból, a nagy probléma nem itt kezdődött, hanem ott, hogy lelkileg fáradtam bele pár dologba.

Abba, hogy olyan emberekért lennék hajlandó mindenre, akik semmibe vesznek. Rengeteg sérelmet tettem félre és rengeteg mindent engedtem el a béke érdekében, viszont a helyzet az, hogy én ennél többet érek. Pedig nem hiszem, hogy sok dolgot várnék. Nem BMW kulcs kell, dizájnerruhák, vagy drága ékszerek. Elnézést a szóhasználatért, de kurvára leszarom. Figyelmességet szeretnék, odaadást, tiszteletet és megbecsülést. Azt, hogy értékeljék azt, aki vagyok, és amit csinálok. Ezért pedig ki fogok tartani a végsőkig. A furcsa helyzet csak az, hogy az élet számos területéről olyan visszajelzéseket kapok, ráadásul mostanában nem is keveset, hogy nagyon is jól csinálom a dolgaimat. Legyen az a szakmám, a blogom, az edzés, vagy bármi olyan, amibe energiát fektetek. Éppen ezért volt nehéz feldolgoznom, hogy egyesek, ráadásul pont azok, akikért mindenemet odaadnám, miért nem becsülnek és értékelnek. Miért nem vagyok nekik fontos, és miért nem érdekli őket a legkevésbé az, hogy mit érzek. Rá kellett jönnöm, hogy sajnos idióta voltam, nem is kicsit. Időt, energiát, figyelmet és nem kevés érzelmet pazaroltam olyanokra, akik nem érdemlik meg. De nem baj, saját kárán tanul az ember… Ami nem öl meg, az megerősít; a rossz időszakok pedig a legjobbak arra, hogy megtanuljuk, kik is vagyunk igazán, és mit is akarunk az élettől.  

Éppen ezért hoztam meg egy döntést. Kőkeményen és szívbaj nélkül fogom eliminálni azokat a tényezőket az életemből, (beleértve egyes embereket is), akik romboló hatással vannak rám. Nem fogom odadobni magam olyanoknak, akik a tetteik és a hozzáállásuk alapján annyit sem érdemelnek, hogy szóba álljak velük. Azok társaságát fogom keresni, akik az épülésemet szolgálják, és boldoggá tesznek. Hálistennek azért vannak ilyen személyek is, úgyhogy nem panaszkodom 🙂 Ők pedig továbbra is a 100% – ban odaadó, lelkes és önzetlen Virágot fogják kapni 🙂 Köszönöm, ha végigolvastátok a bejegyzést, ami nem kevés lelkierőmbe került, és remélem, egy kicsit értitek, illetve nem vettétek rossz néven, ha egy kicsit távolságtartó voltam az utóbbi időben. Nagyon szeretlek Titeket! ♥