Digital Divas 2015

Úgy látom, kissé lemaradtam a nagy posztáradatban, ugyanis vasárnap este óta a megjelent bejegyzések 90% – a az aznapi Digital Divasról szól 😀 Ez így is van rendjén, ugyanis a legtöbb blogger hatalmas várakozással tekintett a giga – mega konferenciára, és úgy érzem, hogy mindenkinek sikerült motiváltan és ötletekkel, inspirációkkal tele hazatérni 🙂
A leírtak fényében nem meglepő, hogy én is rendkívül vártam az eseményt, főleg azért, mert tudtam, hogy rengeteg bloggertársammal találkozhatok személyesen 🙂 Töredelmesen be kell vallanom, hogy vittem magammal fényképezőgépet, de egyszerűen nem volt arra idő, hogy előkapjam és fotózzak, annyira lekötött minden program, így is kevésnek éreztem az időt, hiszen rengeteg információt és impulzust kaptunk a nap folyamán. Így, ha nem haragszotok, csak telefonos képeket tudok mutogatni, és inkább mesélni próbálok arról, hogy én hogyan láttam a dolgokat 🙂
Az outfit reggel dőlt el, amikor körülbelül hatszor átöltöztem és próbáltam nem elkésni, haha 😀 Úgy voltam vele, hogy nem divathétre megyek, szóval próbáltam csinosan megjelenni, de nem gondoltam túl az öltözéket 😛

12046632_1655796647994139_8487294404195817758_nA kötelező szelfi, aztán indulhatunk is! 😉

A helyszínt szerencsére meglehetősen könnyen megközelítettem, már a buszon összefutottam Helgával, így együtt érkeztünk a Larus Étterembe. Nagyon jól választottak a szervezők, ugyanis megítélésem szerint eléggé sokan voltunk, azonban teljesen kényelmesen elfértünk és beszélgethettünk. Nagyon jó ötlet volt, hogy hagytak egy kis időt a kapunyitás és az első előadás között, ugyanis így volt idő arra, hogy kisebb társaságok alakuljanak is 🙂 Kezdett befutni mindenki, egymás üdvözlése mellett pedig gyorsan megfordultunk pár standnál is, mielőtt elkezdődtek az előadások a konferenciateremben.

IMG_20151025_101647  Mivel már nagyszámú konferencián megfordultam, természetesen készültem tollal és füzetkével, de a szervezők nagyon figyelmesek voltak, és gondoltak azokra is, akik esetleg megfeledkeztek ezekről: toll, jegyzettömb és a napi program várt mindenkit az ülőhelyén 🙂

Az előadásokon szakmai szemmel sok újat nem hallottam. Ez közel sem azt jelenti, hogy tökéletesnek gondolom azt, ahogy most a blogot vezetem, és nincs feljebb. Inkább azt, hogy tudom, és érzem, hogy mit hogyan kellene csinálni ahhoz, hogy fejlődjek, és ezt próbálom is lépésről – lépésre megvalósítani 🙂 Úgyhogy megerősítettek benne, hogy nem haladok rossz úton, de rengeteg türelemre és kitartásra van szükség ezen a rögös úton 😉 Mindemellett viszont rengeteg inspirációt kaptam a folytatáshoz, így tele vagyok ötletekkel 🙂
Az első blokk után ínycsiklandozó ebéddel vártak minket, le a kalappal! Ne haragudjatok, de képtelen voltam ellenállni a finom falatoknak, így nem fotóztam, a sorban állók közé pedig nem szerettem volna bepofátlankodni csak azért, hogy képeket lőjek 😀 Sajnos elég hamar eltelt a szünet, így nem sok idő maradt beszélgetni a bloggertársakkal 🙁

IMG_20151025_124652

A második blokkban további izgalmas előadásokkal és kerekasztal – beszélgetésekkel készültek, úgyhogy nem unatkoztunk 🙂 Nem tudom, és nem is szeretném kiemelni egyiket sem, úgy gondolom, hogy nagyon sok irányból lefedték ezt a hatalmas területet, amelyen mi bloggerek jelen vagyunk. Gondolok itt a saját kis blogunk mellett a közösségi felületekre, a Facebookra, Instagramra, illetve az egyre inkább feltörekvő Youtube – ra. Igazán hasznos tippeket kaptunk ahhoz, hogy hogyan legyünk “hatékonyak” ezeken a felületeken, köszönet az előadóknak!
Talán a legjobban a harmadik felvonást várták, hiszen itt is voltak hihetetlenül érdekes, sőt meglepő beszélgetések, emellett pedig sor került a Digital Divas díjátadóra, ahol öt kategóriában osztották ki a díjakat, plusz a közönségdíjat. Ezúton is gratulálok a nyerteseknek 🙂 Erre a versenyre én alapból nem is jelentkeztem (aztán kaptam is a fejmosást rendesen :D), mert úgy éreztem, hogy még nem jött el az ideje, talán jövőre 😉

Az év divatbloggere: Fifty Pairs of Shoes
Az év szépségbloggere: Enntrance
Az év vloggere: Inspirációk lakberendezéshez
Az év feltörekvő bloggere: Chloe from The Woods
Az év legdizájnosabb blogja: Pandarte
Közönségdíj: Viszkok Fruzsi

IMG_20151025_144456Összességében egy remek napot tölthettem el, köszönet az Avonnak és a Cosmopolitannak a színvonalas rendezésért 🙂 Sok lehetőségről hallottam, ennek eredményeképpen úgy tűnik, hogy több együttműködés is kialakulóban van, tehát mindenképpen megérte a részvétel 🙂 Azonban nem csak ezért volt érdemes ellátogatni, számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy sokakkal most találkoztam először személyesen 🙂 Kicsit kevésnek tartottam a szüneteket, hiszen ilyenkor tudtunk beszélgetni egymással és ismerkedni egy kicsit, de szerintem egy 24 órás rendezvény is kevés lenne erre 😉 Képzeljétek, még arra sem volt időm, hogy egy lattét szerezzek, pedig sokak elmondása szerint isteni volt a kávé… És a híres – nevezetes Cosmo feliratnál sem sikerült fotót lőni 🙁 Majd legközelebb 😉
És hogy ne csak a fejünkben legyen rengeteg új dolog, amivel hazatérünk, a szervezők egy ajándékcsomaggal is kedveskedtek nekünk 🙂

SAMSUNG CSC

Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevő pozitív élményekkel és gondolatokkal ment haza, én biztosan ott leszek jövőre is!

Remélem, nem feledkeztetek meg arról, hogy még mindig tart a közönségszavazás “Az év divatbloggere” versenyben 😉 Sőt, az oldalra felkerültek az F&F showroomban készült fotók és a várva várt videó is, lessétek meg ide kattintva (a szavazófelületen a profilképemre kattintva éritek el a bemutatkozó szövegemet illetve az említett fotókat és a videót ;))

End

Share:

Leave a Reply

Your email address will not be published.