Blogger kerekasztal TAG

10690274_854543421236014_2651489695738159262_n

Hmm, kezdjük talán ott, hogy egy kisebb szünet után visszatértem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook – csoportba. Úgy látom, hogy ez a kis közösség több, mint egy sima Facebook – csoport, ahol reklámozhatjuk a blogunkat illetve az egyes bejegyzéseket. Kommunikálunk egymással, vannak néha blogos feladatok, amelyekben tetszés szerint részt lehet venni, ezzel is előmozdítva azt, hogy minél jobban megismerjük, és ha úgy van, segítsük egymást. A legutóbbi együttműködés egy úgynevezett kerekasztal beszélgetés volt, a jelentkezőket kisebb csoportokra osztották, és onnantól kezdve szabad volt a terep számunkra 🙂 Lássuk, hogy én kikkel kerültem egy csoportba:

Nati, A cup of my life bloggere, vele már személyesen is volt szerencsém találkozni még Veszprémben, amikor OTDK – n voltam 🙂
Rami, aki a Stílus és egyéb… blogot vezeti
Betti, aki a Felhők fölött örökké kék az ég című blogot írja, és
Brigi, a Pillanatképek az életről bloggere

Szerintem nagyon jó kis beszélgetés alakult ki a lányokkal, igaz csak virtuálisan, bár viccből felvetettem, hogy ha tudnánk személyesen találkozni és abból születne a bejegyzés, az eléggé ütős lenne, de eléggé szerteszét vagyunk az országban, így ezt talán majd máskor… 😀 Talán kicsit formabontóan oldottuk meg a feladatot, hiszen úgy döntöttünk, hogy egy TAG – szerű bejegyzést fogunk összehozni, mindenki 3 – 3 kérdést tesz fel a többieknek olyan témákban, amely közel áll a blogunk profiljához is. Nem ez volt az eredeti felállás a feladatot illetően, de remélem nincs belőle harag 🙂 Lássuk akkor, hogy én milyen kérdéseket kaptam 🙂

Utazás:

Van olyan hely, ahol még nem jártál, de mindenképp szeretnél oda eljutni? Miért? (Betti)
Természetesen, nem is egy! 😀 Jelenleg a nagy álmom az USA, egyszerűen csak érdekel, hogy milyen lehet ott, illetve a szakmai lehetőségeket is nagyon jónak mondják. Egy ideje nagyon rajongok a skandináv országok iránt is, habár sajnos még nem sikerült eljutnom egyikbe sem, de majd egyszer… 😉 Emellett Grönland és Izland szerepel a bakancslistámon, illetve hogy azért valami napsütéses – tengerpartos hely is legyen a listában, Thaiföldre mindenképpen szeretnék eljutni. Már meg is beszéltük Petivel, hogy ha összeházasodunk, nászútra oda fogunk menni, de még az is lehet, hogy az esküvő is ott lesz… 😀

Mi volt a legviccesebb/legsokkolóbb élményed, amely utazás közben (akár külföldön, akár belföldön) ért? (Virág)
A legviccesebb talán az volt, mikor rájöttem barcelonai tartózkodásom során, hogy ha valami gigszer van, az lesz a legjobb, ha magyarul kezdek el beszélni, nem fognak tudni mit kezdeni velem. Mikor a barcelonai Oktoberfesten voltunk, a sok sör miatt nagyon kellett pisilnem, de kilométeres sor állt a mosdók előtt. Először csak előrementem megnézni, hogy mi a helyzet, aztán úgy voltam vele, ha már ott vagyok a sor elején, maradok is… 😀 Aztán az egyik lány beszólt valamit spanyolul – nem értettem, hogy mit – én meg magyarul kezdtem el beszélni hozzá, látni kellett volna az arcát… 😀 A legsokkolóbb ennek a fordítottja, ami viszont itthon történt. Annyira felidegesített egy ember az öhhmm… eléggé szexuális töltetű megjegyzésével, hogy képtelen voltam magyarul lereagálni a dolgot, és angolul kezdtem el hozzá beszélni, remélve hogy odébb áll. Sajnos bebuktam, mert nagyon jól tudott angolul, de legalább nem ugyanazt mondta, amit előtte, és nem buktam le én sem, hogy egyébként magyar vagyok… 😀 

Volt már olyan ország, ami annyira megfogott valami miatt, hogy a “rabja lettél” és folyton visszajártál, amikor tudtál? (Brigi)
Ezt az országot még nem sikerült megtalálnom. Van olyan hely, ahol már többször jártam, de nem azért, mert annyira visszavágytam, hanem egyszerűen csak úgy alakult. De a fenti listából remélhetőleg majd találok egyet, idővel… 🙂 Most nyárra egyetlen külföldi út van betervezve, augusztusban Lengyelországba utazunk meglátogatni Asia barátnőmet, de nyilván az ok az az, hogy ő ott tartózkodik, nem pedig az, hogy ahhh, ide muszáj visszatérnünk 😀 Nincs egyébként bajom az országgal, sőt… de nem az a hely, amelyről úgy látom, hogy nekem ide mindenképpen vissza kell térnem, ha tehetem…

SAMSUNG CSC

Mi alapján döntesz egy utazási célpontnál? Aktív vagy passzív utazó vagy? (Nati)
Eddig, ha jól emlékszem, nem volt olyan, hogy teljesen az én kezemben lett volna a választás, mindig volt valami külső tényező, ami miatt éppen oda utaztam, ahova… Ha most kellene választanom, egyértelműen a fenti listából kerülne ki valamelyik ország, összevetve azzal, hogy mennyi időm van az útra, anyagilag éppen hogy állok és melyik az a hely, ahol hangulatilag éppen úgy gondolom, hogy maximálisan jól tudnám érezni magam 🙂 Az aktív/passzív utazás attól függ, hogy kivel megyek. Egyedül nyilván magamra vagyok utalva, így mindent nekem kell megszervezni, hogy működjenek a dolgok. Ezzel társaságban sincs probléma, de sokszor megesik, hogy másoknak több idejük/kedvük van szervezkedni, így van, hogy rájuk bízom a tervezés nagy részét, de nyilván mindig egyeztetünk, hogy akkor mi is lesz… 🙂

Van olyan Magyarországi város, amit a kedvencednek mondhatsz? Melyik ez és miért? (Rami)
Budapestet mindig csodálom, és nagyon boldog vagyok, hogy ősztől ott folytatom 🙂 Lenyűgöz az aktív, pezsgő életforma, mindig lehet mit csinálni, rendezvény rendezvény hátán, van vár, folyó, még sziget is, mi kell még… 🙂 Ha valakinek a pörgés kell, akkor megtalálja, de ha más egy kis nyugalomra vágyik, az sem lehetetlen. Persze vannak árnyoldalai is a városnak, sajnos ezt is sikerült megtapasztalnom mostanában, de nem lehet minden tökéletes. Szeged még nagy kedvencem egyébként 🙂

Személyes:

El tudsz képzelni olyan élethelyzetet, amikor feladnád a blogodat? (Betti)
Nem elképzelhetetlen, hogy olyan élethelyzetbe kerüljek, amikor választani kell. Ha a munkahelyen/párkapcsolatban próbálnának ilyenre kényszeríteni, akkor viszont kőkeményen kiállnék magamért. Nagyon fiatal vagyok, és sokat kell még tapasztalnom, így talán nagyképűnek hangozhat, de szerintem értem már el annyit szakmai téren, hogy tudjak válogatni, ha valaki ezt nem bírja elfogadni. Jelenleg egyébként az egyetemen is tudnak sokan a blogról, és nem okozott problémát, így remélem, hogy ez a jövőben sem lesz így. A páromtól elvárom, hogy elfogadja a dolgot, nem kell a TOP1 fanomnak lennie, de azért jól esik a támogatás. Szerencsére Petinek semmi problémája a bloggal, rengeteg fotót neki köszönhetek, és örül a bloggal kapcsolatos sikereknek (nem mintha valami nagy sztár blogger lennék, de na…:D) Elvégre, nem sztriptíztáncos vagyok éjszaka, vagy playmate – kedek, vagy bármi, amelyről mondjuk megértem, hogy nehezebben feldolgozható egy párkapcsolatban… És annyira nagy sztár sem vagyok emiatt, hogy ne tudnánk nyugodtan beülni egy étterembe vagy bárba anélkül, hogy rajongók hada, vagy fotósok rohamoznának meg, efelől nem kell aggódni, haha… 😀
Az első mondatban olyan helyzetekre utaltam, amelyekről egyébként nem szívesen beszélek, de sajnos az életben bármi megtörténhet. Baleset a családban, gyógyíthatatlan betegség, fogyatékkal született gyerek, stb. Ezek olyan dolgok, amelyek 200% – ot kivesznek az emberből, így nyilván döntenem kellene, és gondolom nem kérdéses, hogy hogyan választanék.

Ha a munkahelyeden nem tolerálnák azt, hogy blogot vezetsz, hogyan reagálnál? Megtartanád az állást és feláldoznád a blogot, vagy fordítva lenne? (Virág)
Úgy érzem, ezt megválaszoltam az előbb. Még hozzátartozik a dologhoz azért, hogy nagyon figyelek arra, hogy mit osztok meg akár a blogon, akár a közösségi oldalakon. Nem szeretném, hogy bármilyen kompromittáló tartalom miatt hátrányban legyek a szakmai életemben, eddig úgy néz ki, hogy jól összeférnek a dolgok 🙂 

Ha választhatnál, hogy valaki más legyél egy napra ki lennél? (Brigi)
Konkrét személy nem jut eszembe… Na jó, talán a kedvenc bloggerem, Kenza Zouiten bőrébe szívesen belebújnék egy napra 🙂 Szerintem bloggerként mindenki kíváncsi, hogy milyen lenne az élet, ha ebből élhetnénk, bár megmondom őszintén, magamat ismerve nem hiszem, hogy tudnám vagy akarnám ezt csinálni. Egy darabig nagyon jó lenne, de aztán kialakulna egy hiányérzet bennem. Nyilván úgy gondolom, hogy valamilyen szinten értéket teremtek azzal, hogy nyomot hagyok magam után, de ezt nem tudom összehasonlítani a szakmai sikereimmel, és ezek nélkül ürességet éreznék, hiába megy minden szuperül a bloggal.
Ha nem személyt kellene választanom, néha azt kívánom, bárcsak ne pörögnék rá ennyire a dolgokra. Nagyon sok mindent túlgondolok, 300% – ot készülök valamire, és ááááh, kicsit jó lenne, ha néha lazábban tudnék venni egyet, s mást… Bár tény, hogy az elért eredményeimnek az is lehet az oka, hogy nagyon odatettem magam az utóbbi időben, szóval alapból nem bánom, hogy ilyen vagyok, de néha jól jönne egy kis kikapcs az agyamban… 😀

Melyik esemény volt az életedben, amelyik a legnagyobb hatással volt rád? (Brigi)
Sokat gondolkodtam a válaszon, de konkrét eseményt nem tudok említeni, inkább egy időszakot (vagyis, lehet kettő lesz belőle… :D) Az egyik 2013 nyara, akkor utaztam ki először huzamosabb időre (5 hétre) külföldre egy tanulmányútra. A blog is ekkor indult el rendesen, igaz még a régi Tumblr – ös verzióban… 😀 Pár dolog rám ragadt a külföldiek mentalitásából, amit egyébként a mai napig próbálok tartani, gondolok itt a több kedvességre, közvetlenségre, nevetésre, kevesebb önmarcangolásra, kevesebb robotolásra és még említhetném… A jelenlegi egyéniségem ekkor fejlődött ki legjobban (huhh, ezt elég furán fogalmaztam meg… :D), szerintem nagyon jót tett számomra ez a kis kaland 🙂
A másik “érdekes” időszak az akkor kezdődött, mikor 2014 őszén hazatértem Barcelonából és próbáltam visszatérni az itthoni kerékvágásba. Nehéz időszak volt, mind szakmailag, mind emberileg, nagyon sokszor éreztem egyedül magam, de próbáltam felállni a gödörből és előre nézni, bármi is történik. Hittem és bíztam magamban, akkor amikor úgy éreztem, senki nem támogat. Ennek a kemény periódusnak egy ideje vége, de úgy érzem, a nehézségek mindenképpen hozzátettek ahhoz, hogy per pillanat az legyek, aki vagyok. Hálistennek meglett a nagy kitartás eredménye, főleg a szakmai sikerekre gondolok, amelyekről már említést tettem ebben a bejegyzésben 🙂

SAMSUNG CSC

Hol láttad magad 5 évvel ezelőtt, hol tartasz most? (Nati)
Huhh, jó kérdés… 😀 Azt gondoltam, hogy jó esetben pont végezni fogok vegyész mesterképzésen, és tádáámmm, így is lett! 😀 😀 Mindig is tudtam magamról, hogy maximalista és ambíciózus vagyok, így próbálom a lehető legjobbat kihozni magamból és az adódó lehetőségekből, de konkrét elképzelésem nem volt akkor, hiszen még nem ismertem az egyetemi lehetőségeket. Pont egy nagyon sikeres időszakban vagyok, ha ezt tudom öt éve, hogy így lesz, nagyon elégedett lettem volna 😛 Szóval most nincs ok panaszra, csak remélni tudom, hogy így is maradnak a dolgok, természetesen továbbra is odateszem magam, és a maximumot fogom nyújtani 🙂

DSC_0345

Mit gondolsz, ahogy az életed változik, fognak vele változni a blogos témáid is, vagy szeretnél megmaradni az eredeti elgondolásnál? (Rami)
Hálistennek nálam eléggé vegyesvágott a dolog, nincsen behatárolva, hogy csak és kizárólag adott témákban írogatok. Jelenleg a személyes tartalom, az outfit posztok illetve az edzéssel kapcsolatos bejegyzések dominálnak, de úgy gondolom, ahogy változik az életem, és bizonyos dolgok előtérbe vagy háttérbe kerülnek, az blogon is meg fog látszani, de nem gondolom, hogy ezzel probléma lenne 🙂 

Ha új címet adhatnál a blognak, megtennéd? (Rami)
Jelenleg nem adnék új címet. Nem ezzel a névvel indult egyébként a blog, de egy időben éreztem a változás szükségét, és mikor platformot váltottam, egyben új címet is kapott a blog. Ezen jó darabig (vagy soha) nem fogok változtatni, próbáltam olyan nevet találni, amely utal a szakmai foglalkozásomra is. A laboreszközök angol nevei közül egyiket sem tartottam megfelelőnek, így maradt a labor, a birtokos jelző pedig egyértelművé teszi, hogy ez az én kis birodalmam 🙂

Egyéb:

Mi volt az első kozmetikum, ami a sajátod volt és használtad (tehát nem anyuka titokban elcsent parfümjére és szemcerkájára vagyok kíváncsi). is? (Betti)
Biztosan volt ajakápolóm már ovis koromban, hehe 😀 Viccen kívül, az elsőre nem emlékszem, de 10 – 12 éves voltam, mikor anyukám az Avonból, meg utána az Oriflameből nekem is elkezdett rendelgetni egy – két apróságot, ha megtetszett valami. Saját szájfény, körömlakk, ilyesmi… nagyon komoly, ugye? 😀 Egyébként vallásos iskolába jártam, ahol nulla hajfestés, semmiféle smink, vagy körömlakk, és köpeny, ezek voltak a szabályok, úgyhogy istenigazából csak utána kezdtem el magam sminkelni, igaz sulin kívül olyan 15 éves koromtól mondjuk… Végzős éveimben egyébként kezdett zavarni a dolog, ugyanis nem hat kiló vakolatot akartam magamra kenni, de szerintem semmi probléma nincs azzal, ha az ember lánya 17 – 18 évesen feldob egy ízléses, natúr sminket. Szóval akkor azért hétköznaponként is befigyelt egy kis BB krém vagy hasonló, meg szempillaspirál, nagyon lázadó voltam, haha… 😀

Mi az, amivel arra tudna bárki is motiválni, hogy indulj egy maratonon? A rendes maratoni távra (42,195 km) gondolok. 😉 (Virág)
Nagy motiváció nem kellene hozzá, imádok futni! 🙂 Céljaim között szerepel egyébként egy maraton lefutása, bár még nem tartom eléggé felkészültnek magam. 10 km – t nagyon simán lefutok egyszerre, többel nem próbálkoztam mostanság, de egy félmaraton szerintem menne mostanában, ha lenne körülbelül két hetem felkészülni 🙂 A 42 km kicsit durva, arra azért minimum két hónapot szánnék felkészülésként, ha úgy döntök, tényleg belevágok. Augusztusban tervezek indulni az IronGirl versenyen (10 km), naaa ki csatlakozik? 😀

Miért kezdtél el blogolni? Mi volt, amiért úgy döntöttél, ebbe bele kell vágnom? (Brigi)
Az említett jelentős periódusban történt a dolog, amikor is Spanyolországban töltöttem öt hetet. Nem szeretem 600 képpel telespammelni a Facebook – falamat, viszont sokan kíváncsiak voltak arra, hogy mégis mi történik velem, merre járok, meg minden. Ekkor kezdtem el írni a blogot, ahol sok – sok képpel együtt beszámoltam az élményekről. Mivel sokan olvasnak külföldről is, sokáig csak angol nyelven írtam a bejegyzéseket, azonban volt egy időszak, amikor több olvasóm is hiányolta a magyar kontentet. Ezért úgy döntöttem, hogy két nyelven fogom írni a blogot, több képpel, kevesebb szöveggel, úgyis inkább vizuális típusok vagyunk és a képek sokszor többet mondanak minden szónál, kis mennyiségű szövegnél pedig nem nagy kaland a pár mondatot két nyelven is megfogalmazni. Na jó, azért vannak hosszabb lélegzetvételű bejegyzések, az nem mindig egyszerű, de hát ez van. Ezt a bejegyzést speciel azért is nem fordítom le, mert nem sokat mond a külföldieknek a blogos Facebook – csoport, de ha valakit nagyon érdekel, max bemásolja egy fordító programba… 😀 Azt hiszem, kicsit elkalandoztam… 🙂 Miután hazatértem, nem akartam abbahagyni azt, amit elkezdtem, így gondoltam, továbbviszem a blogot, és arról írok, hogy itthon, vagy épp amerre járok, mi történik velem. Amint látjátok, ez sokszor kiegészül outfit, beauty, vagy bármilyen más témákkal, de nem is szeretném egy témára behatárolni a blogot… 🙂

Mi/ki motivál, ha mozgásról van szó? (Nati)
Maga a mozgás nálam létfontosságú, egészen 20 – 21 éves koromig versenysportoltam, ez most már nem opció, de előbb vagy utóbb hiányolni kezdem a mozgást és keresek valami aktivitást magamnak. Jelenleg már jó ideje nagy konditermi edzés – őrületben szenvedek, amelynek a kiváltó okát én magam sem tudom, de a legjobb az az, hogy látom magamon a fejlődést. Az sem utolsó, hogy elsősorban magamnak szeretnék tetszeni és nem másoknak. Hiába mondja bárki, hogy szép és csinos vagyok, ha én nem érzem jól magam a bőrömben, semmit nem ér az egész. Szóval önmagam fejlesztése a motiváció, ha úgy nézzük 😉 Azt is fejlődésnek könyvelem el, hogy most már nem egy iszonytatóan vékony testalkatra vágyom, hanem formás és erős testre 🙂 Lehet, hogy most már kicsi az XS – es póló, mert megerősödött a karom vagy a hátam, de ez most már nem zavar 😀 Persze én is ámulok – bámulok a szupercsinos fitneszmodellek Instagram képein, de azt is tudom, hogy a sok mozgás mellett ők keményen diétáznak. Én is próbálok figyelni az étkezéseimre, de inkább azért élvezem az életet és a fincsi kajákat 😛 De azért motiváció gyanánt nem rossz a képeiket nézegetni… 🙂

SAMSUNG CSC

Szoktál készíteni DIY dolgokat? Milyen jellegűeket? (Rami)
Alapjáraton nem vagyok nagy DIY mániákus, de egyébként nagyon jó ötletnek tartom a dolgot, és majd egyszer, ha lesz egy szép házikóm vagy lakásom (meg rengeteg szabadidőm), terveim között szerepel az otthoni barkácsolás, alkotás… 🙂 Mostanában egyáltalán nem jellemző rám, hogy bármit is készítettem volna, de ha lenne valami jó ötletem, vagy megtetszene valami, simán megcsinálnám… De azért, hogy valami konkrétat mégis mondjak, nemrég elkészítettem a saját papír – virágkoszorúmat a Vintage Chics workshopján (bejegyzés itt) 🙂 

Köszönöm szépen a lányoknak a kérdéseket, illetve azt, hogy részt vehettem ebben a feladatban 🙂 Remélem lesz még hasonló, én nagyon élveztem 🙂 Hátha lesz szerencsém egyszer személyesen is találkozni mindenkivel 🙂 Örülök, hogy velük kerülhettem egy csoportba, ugyanis nagyon szimpatikusak, és teljesen megértettük egymást. Megbeszéltük, hogy ezt követően is tartjuk a kapcsolatot, tehát tényleg jó kis team alakult ki 🙂 Nagyon kíváncsi vagyok egyébként, hogy ők hogyan oldották meg a feladatot, és milyen válaszokat adtak a feltett kérdésekre. Ha Titeket is érdekel, kattintsatok a fenti linkekre 😉

End

Share:

Leave a Reply

Your email address will not be published.