




Múlt hét előtt lehetőségem volt sajtós vendégként részt venni a 2018-as Forbes Flow-n, amit életem egyik legjobb és legmeghatározóbb eseményének tartok számon. Az utóbbi időben a bloggervilágban gyakori események mellett igyekszem a hasonló, üzletibb rendezvényeken is részt venni és azt kell mondjam, nagyon jó hatással vannak rám, ugyanis sosem fordult még elő, hogy ne tértem volna haza valamilyen extra motiváció vagy inspiráció nélkül. Sőt, volt hogy valamilyen új dolog indult el bennem, vagy éppen kaptam egy hatalmas megerősítést arról, hogy milyen irányba haladok, és mi az, amit érdemes előtérbe helyeznem egyrészt a szakmai előremenetelem, másrészt a saját lelki békém érdekében 🙂 Egy szó mint száz, ne lepődjetek meg, ha újabban több ehhez hasonló tartalommal fogtok találkozni akár itt a blogon, akár Instagramon. No de lássuk, milyen is volt a 2018-as Forbes Flow, legalábbis az én szemszögemből 🙂
Mivel az egész napomat szerettem volna az eseménynek szentelni és részt venni az összes programon amit inspirálónak tartok, ezért szabadnapot kértem október 11-én, majd miután Clauval kávéztunk egyet reggel, elindultam az Akváriumba 🙂
Már az első percben, mikor beléptem, éreztem hogy egy profi rendezvénnyel van dolgom, egy profi közegben. Ez pedig nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen akárhogy is nézzük, ennek most én is a tagja, vagy a részese voltam. Biztos vagyok benne, hogy aki eseményt szervez, az azt szeretné, hogy a vendégek jó érzéssel távozzanak és azt gondolják magukban, hogy “Ez igen!”. Nos, innen is szeretném jelezni a Flow szervezőinek, hogy nálam ezt maximálisan sikerült elérni, pedig az előadásokról még nem is nyilatkoztam.
Számos értékes és inspiráló gondolat hangzott el a Mesterakadémia előadóitól, majd Kiss Virág mesélt arról, hogyan függ össze a sportteljesítmény a céges szpozorációkkal, valamint milyen szerepe van a közösségi médiának ebben a folyamatban. Megtudhattuk, hogy a “nagykutyák” szerint a siker titka a tudás és a kitartó munka, ahogy azt is, hogy a listák nem mindig a valóságot közvetítik. Habár nekem abszolút nem vág szakmába, nagyon izgalmas volt végignézni egy pitch versenyt, majd természetesen a kiállítói standokat is végigjártam.
A Late Night Flow általam legjobban várt előadója Barabási Albert-László volt, aki legújabb, “A képlet” című könyvének kapcsán említett meg elgondolkodható összefüggéseket, vagy éppen boncolgatta, mi a különbség a siker és a teljesítmény között. A könyvre azóta le is csaptam és lassan végig is olvasom, kiváló olvasmány, csak ajánlani tudom! (csak azt sajnálom, hogy akkor még nem vettem meg, mert dedikáltattam volna, az biztos! :))
A nap fénypontja viszont mindenképpen a miniinterjú volt, aminek keretében Laza Bálinttal, a Forbes Next főszerkesztőjével beszélgethettem pár percet. Jó szokásomhoz híven, mire eljutottam odáig hogy tüzetesen átböngésszem a programot, az interjúra beteltek a helyek 🙁 Még jobb szokásomhoz híven azért sikerült megoldani hogy ennek ellenére sor kerüljön az interjúra, ennek köszönhetően pedig úgy érzem, abszolút sikerült kimaxolnom a napot 🙂 Oh, vagy talán a Boss ajándékcsomag koronázta meg az eseményt, amelynek kapcsán üzenem Nektek, hogy a promo standoknál megéri feliratkozni a listákra, ugyanis még az is lehet, hogy tenylegesen kisorsolják az ember lányát! 😉
Egy szó mint száz, szuperül éreztem magam a 2018-as Flow-n, kifogástalan volt a szervezés és a lebonyolítás, én pedig rengeteg élménnyel, új gondolattal és inspirációval távoztam. Nagyon köszönöm a Forbes-nak a lehetőséget, aki pedig hasonló rendezvényt szeretne szervezni, annak üzenem hogy legközelebb látogasson el a következőre és nézze meg, hogy kell ezt csinálni 😉 Én ott leszek, az biztos! 🙂
