How to win a 10+5+2.5 k race

HU: Miután július végén, a máltai hazaérkezésem másnapján gigantikus PB-vel (10 km, 40:58) hoztam el a K&H Mozdulj! abszolút mezőnyének III., kategóriám pedig I. helyét, nemrég az Aldi Női Futógála 10+5+2.5 km-es távján álltam rajthoz, ami több szempontból is fontos verseny volt számomra. Egyrészt, tavaly nagyon nem volt sikerélményem, tény és való hogy akkor nem volt edzőm, se edzéstervem, saját belátásom szerint futkorásztam ahogy esik úgy puffan alapon, így mondhatjuk hogy az akkori és a jelenlegi formám ég és föld 😀 Ami miatt viszont nagyon rosszul éreztem magam az az, hogy a végén 10 km-re nagyon “elfogytam”, iszonytatóan fájt mindenem, körülbelül az életemért és a célbaérésért könyörögtem. Mindezek ellenére az abszolút mezőny 5. helyén értem célba, ami persze nem rossz, de érzésre borzasztó volt és az időeredményeimmel sem voltam elégedett.
Jelenleg úgy érzem, nagyon jó formában vagyok, viszont egy ideje küzdök egy talpi bőnye gyulladással, amit sajnos nem szabad félvállról venni 🙁 Erről majd később írok, de nyilván meghatározza mind az elmúlt egy hónap felkészülését, mind pedig a versenyzésemet, úgyhogy nagyon észnél kellett lennem. Ettől függetlenül szerettem volna számokkal is bebizonyítani, hogy sokat fejlődtem az elmúlt évhez képest, és egy dobogós helyezést mindenképp haza szerettem vinni 🙂
A jó dolog az volt, hogy fejben nagyon rendben voltam, már napokkal előtte úgy éreztem, itt bizony felszedem az aszfaltot (ahogy Sanyosz mondaná :D) 😛 Titkon megkockáztattam az abszolút első helyet is, bár ez nagyképű kijelentés lett volna, azt viszont tudtam hogy mindent meg fogok tenni érte 🙂
Még egy fontos dolog volt, amire a sérült lábam mellett figyelnem kellett: a Lupa Beach Run beszámolómban már említettem, hogy ezek a kombinált távok elég trükkösek, borzasztóan észnél kell lenni mert egyrészt nyilván jó tempót kell menni az összes távon, ellenben nagyon okosan kell beosztani az erőt, hogy a végére is maradjon – főleg, ha a vége a leghosszabb táv… Úgyhogy a stratégiám az volt, hogy kb. 90%-os erőbedobással futom meg a 2.5 és 5 km-t, csapatom ahogy jól esik, de nem fogom túlfeszíteni a húrt, ugyanis hosszú a nap és sok minden történhet még… 😀
2.5 km-en én magam is meglepődtem, milyen stabilan vezettem a mezőnyt, pedig igyekeztem nem elfutni, aztán a legvégén, körülbelül az utolsó 5 m-en előztek be. Erre nyilván nem számítottam, hiszen ilyenkor a legkevésbé sem hátrafelé nézeget az ember, illetve esélyem sem volt reagálni rá. Nyilván ha csak erről a távról szólt volna a verseny, akkor fájt volna egy ilyen “vereség”, bár akkor nyilván én sem fogom vissza magam és nem 9:05-tel értem volna be 😀 Úgyhogy ezen gyorsan túllendültem, hiszen ahogy mondtam, hosszú még a nap… 😛
Az 5 kili rajtja előtt körülbelül 40 percünk volt pihenni, ezt mindketten keveselltük Tuttikával, körülbelül kifújtuk magunkat és pislogtunk kettőt, majd mehettünk pár 100 m laza újramelegítő koccra. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de szépen végigment az 5 kili is, azt pedig meglepődve konstatáltam, hogy az abszolút 5 kilis mezőny 3. helyéért külön díjaztak is 🙂 Idő: 20:20 (ami persze lehetett volna 20:10 vagy 20:00 is de a stratégiámmal nem untatlak tovább Titeket :D), egy kupával pedig már gazdagabb lettem 😛 Az összetett mezőnyben továbbra is 2. helyen álltam, immár 5 mp hátránnyal, de egy percig sem voltam elkeseredve, az ezüst elég stabilnak ígérkezett, egy ennyire sérült lábbal pedig akkor sem haragudnék magamra, ha az 50. helyen kocogtam volna be 🙂

5 kili rajt előtt 🙂
5 kili közben… 🙂
…és az 5 kili befutó 🙂

Az 5 és 10 km között végre volt időnk emberibb módon pihenni, úgyhogy átgurultunk Tuttikához és maximális entrópia közepette Meruztuk fáradt végtagjainkat, majd indulás előtt végre volt időnk beugrani egy kávéért, amire igazából reggel óta vágytam 😀 Összességében sokkal jobb formában éreztem magam a 10k rajt előtt, mint 5k előtt, ráadásul délután Sanyoszék is kijöttek a Népligetbe, úgyhogy tudtam hogy a szurkolás nem fog elmaradni 🙂

Verseny előtt reggel vs. pihenő a második és a harmadik táv között, a rendezettség az idő előrehaladtával folyamatosan csökkent 😀

Itt már eléggé összekeverdett a mezőny, hiszen sokan indultak egyéniben, sokan váltóban, de délelőttről nyilván tudtam hogy kikre kell figyelni a saját kategóriámban, 5 km után pedig láttam, hogy 5 mp hátrány ide vagy oda, ez a verseny eldőlt – az én javamra 🙂 Ettől függetlenül mentem ahogy tudtam, ugyanis szerettem volna jó időt futni, 41:19 lett a vége, ami életem 2. legjobb ideje (és ne felejtsük el, hogy futottam már egy elég komoly 2.5 és 5 kilit az elmúlt pár órában :))

10 kili rajt
Azt hiszem életem legvidámabb versenyfotója 🙂 Egyrészt Sanyoszék is biztattak, másrészt itt már tudtam, hogy összetettben 1. leszek 🙂
10 kili, vagyis összességében 2.5+5+10 kili végén a célban 😛

Összességében nyilván nagyon boldog vagyok mind az abszolút (és így persze korosztályos) arany, mind az időeredmények miatt, az pedig egyértelműen alátámasztja a fejlődésemet, hogy majdnem 10 perccel megjavítottam a tavalyi összidőmet 😛 Arra pedig büszke vagyok, hogy okosan versenyztem és nem foglalkoztam a minimál hátránnyal az első távokon 🙂


Köszönöm a Sanyoszistálló kint lévő tagjainak a szurkolást, az Abso és Meru konstans támogatását valamint Dávidnak azt, hogy helyrerakta az izmaimat és betapelte a lábam, hogy bírja a gyűrődést! 🙂 Az biztos, hogy jövőre is jövök és megpróbálkozom a címvédéssel 😛

Share:

Leave a Reply

Your email address will not be published.