Bye 2022, hello 2023: A fresh outlook with many lessons learned

Mivel a születésnapom közel esik az év végéhez, általában addigra már túl vagyok a számvetésen, most viszont sűrűbbre sikerült a két ünnep közötti időszak, így pont a születésnapomon jutottam el odáig, hogy szokásomhoz híven eltöltsek pár csendes órát az Éviránytű társaságában. 2022 elég nehezen indult és őszintén szólva fogalmam sem volt arról, hogy évközben milyen irányt fog venni az életem, azt viszont tudtam, hogy biztosan fordulatok elé fogok nézni. Ha visszagondolok az egy évvel ezelőtti állapotokra,…

View Post

Transylvanian gems

Még augusztus végén, a visszérproblémák előtt jártuk meg Erdélyt, és habár mindketten készültünk edzőcuccal, végül elég sűrű lett program. Úgyhogy kilométerek helyett inkább élményeket gyűjtöttem, a kedvenc helyeimről pedig hoztam egy listát Nektek 🙂 Transzfogarasi út: a bázis Bukarest volt – ugyanis az egész út apropója az volt, hogy kísérők voltunk egy ottani testépítő versenyre – viszont mi ketten alapból nem terveztünk sok időt tölteni a fővárosban. A Transzfogarasi út az én kívánságom volt, ugyanis…

View Post

Hello, Rehab 2.0

Az utóbbi hónapok elég csendesen teltek – legalábbis itt a blogon, egyébként elég eseménydús időszakon vagyok túl, nem csak a versenyzést illetően. De őszinte leszek, vagy megosztottam más platformon a mondanivalómat és feleslegesnek tartottam ismételni magam, vagy nem éreztem magamban a késztetést arra, hogy billentyűzetet ragadjak hosszabb bejegyzésekhez, márpedig ide kényszerből nem kerül ki semmi, ezt rég megfogadtam 🙂 Úgy tűnik, az élet mindig tartogat meglepetéseket, nekem pedig abból kell vizsgáznom, hogy helyén kezeljem a…

View Post

DM Balaton Run completed with some reloading :)

EN: After Lupa Sprint it’s been a bit quiet regarding my races. Actually I already knew that a pretty important event: Aldi 5+10 km was awaiting for me at the end of May so I did not think about anything serious, however wanted to stay in race mood and keep the spirit 😀 This is why we chose the 5.25 km distance at DM Balaton Run just the weekend before that I could not wait,…

View Post

Snapshots from Lake Como

EN: The day after Lupa Sprint I had an important presentation to give at the company, however I was already excited by our trip to Italy with my two Lillas to spend the Easter weekend by the Lake Como. We booked a cozy apartman in Dervio, which is a super cute and calm place, so we had to move to the other towns around if we wanted to do something specific.We decided to do a…

View Post

LUPA SPRINT & FAIRY HILL TRAIL RUN

EN: In my last post you could see some teaser about the upcoming 10k race in April, which was followed by other races as well and I am pretty late here with the stories, so surprising… 😀 Honestly, many important things had to be fixed in the previous weeks and although we are not bad at time management, the most important thing we could really appreciate is a good sleep… so I could not even…

View Post

Season 2022: opened! :)

EN: Last time when I finished the story about my recovery, I also mentioned that finally I was about to compete 🙂 So it’s time for some race news, as season 2022 had been finally opened just before dashing off to Paris! 😛I received dozens of questions regarding my plans for the year but it was hard to plan anything, as my preseason preparations could not start in time, and I also have not started…

View Post